eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Gazdasági csodát lát Trump

Az eddiginél nagyobb gazdasági növekedést ígért Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban mondott rövid beszédében.

Az elnök - kommentálva a pénteken reggel nyilvánosságra hozott adatokat az amerikai gazdaság harmadik negyedévi teljesítményéről - "gazdasági csodáról" beszélt, és leszögezte, hogy az amerikai gazdaság 2014 óta most teljesített a legjobban. A kereskedelmi minisztérium által közzétett, bár még nem végleges adatok szerint ugyanis az amerikai gazdaság a második negyedévben 4,1 százalékos növekedést mutatott fel.

"Ez történelmi jelentőségű fordulat"

- fogalmazott Donald Trump, és kijelentette, hogy az üzleti világ bizalma "történelmi magasságokat" ért el.

Hangsúlyozta, hogy az általa meghirdetett "Amerika az első" politika - és ezen belül is személyes kemény kiállása a kereskedelmi kérdésekben - a munkahelyek számának gyors növekedését eredményezte.

"És még csak alig több mint másfél éve vagyunk hivatalban"

- tette hozzá.

Donald Trump kijelentette: "különlegesen jó" harmadik negyedévet jósol és álláspontja szerint az Egyesült Államok "jó úton van" ahhoz, hogy a GDP (bruttó nemzeti össztermék) évi 3 százalékkal növekedjék. Nem mulasztott el arra utalni, hogy elődjei, Barack Obama és George W. Bush elnökök szerinte nem tudtak ilyen gazdasági eredményeket felmutatni.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×