Infostart.hu
eur:
379.4
usd:
321.76
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Németországban kapták el Bin Laden egyik volt testőrét

A tunéziai férfit őrizetbe vették, vélhetően kitoloncolják az országból, ahol több mint tíz éve él.

A negyvenes éveinek elején járó férfit akkor vették őrizetbe, amikor éppen eleget tett napi jelentkezési kötelezettségének az egyik helyi rendőrőrsön. A bochumi városvezetés szóvivője szerint a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal felülvizsgálta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter felügyelete mellett, majd felfüggesztette a férfi kiutasításának tilalmáról rendelkező korábbi bírósági határozatot.

A férfi terrorszervezetben eltöltött múltjára tekintettel az észak-rajna-vesztfáliai belügyminisztérium még áprilisban nyilvánította közbiztonságot veszélyeztető - vagyis a német biztonsági szolgálatok által merénylet elkövetésére képesnek, illetve hajlandónak tartott - személlyé.

Tavaly áprilisában egy német bíróság megakadályozta a férfi kiutasítását arra hivatkozva, hogy hazájában valószínűleg megkínoznák, embertelen, megalázó bánásmódnak lenne kitéve.

A törvényszék ugyanakkor egy 2015-ben hozott ítéletében bizonyítottnak látta, hogy a férfi 1999 végén és 2000 elején az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagja volt, s a szélsőségesek egyik afganisztáni táborában katonai kiképzést kapott, sőt

egy ideig Oszama bin Laden testőrségének soraiban is szolgált.

A tunéziai tagadta ezt, azt állítva: ebben az időszakban vallási oktatásban részesült a pakisztáni Karacsiban. A férfi 2005 óta élt Bochumban feleségével és gyermekeivel. Családtagjai korábbi értesülések szerint német állampolgárok.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelésével vádolt Oszama bin Ladennel 2011 május 2-án végeztek az amerikai különleges erők az északkelet-pakisztáni városban, Abbotábádban.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×