Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
320.97
bux:
129577.39
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Az abortusz enyhítéséről döntöttek Argentínában

Az abortuszt szabályozó törvény jelentős mértékű enyhítéséről döntött az argentin törvényhozás alsóháza. A képviselőház csaknem egynapos vita után, szűk többséggel fogadta el a javaslatot.

Argentínában jelenleg csak akkor engedélyezett a terhességmegszakítás, ha a terhesség nemi erőszak következménye vagy veszélyezteti az anya életét.

Az enyhítés révén lehetővé válna az abortusz a terhesség első 14 hetében, a 13 és 16 év közötti lányok esetében azonban szülői engedélyhez kötnék a beavatkozást. A 16 év alattiaknál szükség van a várandós lány beleegyezésére is. A tervezet ugyanakkor lehetővé teszi az orvosok számára, hogy lelkiismereti alapon megtagadják az abortusz végrehajtását.

A jogszabályt még a dél-amerikai ország törvényhozása felsőházának is jóvá kell hagynia.

A javaslat támogatói szerint az abortusz legalizálása sok olyan nő életét menthetné még, akik a jelenlegi tiltás miatt kénytelenek az életveszélyes, törvényellenesen végzett abortuszokhoz folyamodni.

Az argentin egészségügyi minisztérium becslései szerint

évente körülbelül félmillió illegális abortuszt végeznek el az országban, közülük több tucat esetben a nő belehal a beavatkozásba.

Az illegális abortusz a legfőbb oka az anyai halandóságnak az ország 17 tartományában a 24 közül.

Ellenzői, mint például a római katolikus egyház és egyéb vallási szervezetek szerint a tervezet sérti a törvényt, amely "biztosítja az élethez való jogot a fogantatás pillanatától".

Mauricio Macri elnök - aki egyébként ellenzi az abortuszt - kijelentette: nem gördít akadályt a tervezet elé, amennyiben elfogadják, alá fogja írni.

A kérdés heves érzelmeket váltott ki az országban, a római katolikus egyház feje, Ferenc pápa hazájában. Az elmúlt két napban több ezren várakoztak a kongresszus épülete előtt a döntésre, voltak, akik sátrakban éjszakáztak.

A térségben jelenleg Kubában, Guyanában, Puerto Ricón, Uruguayban és Mexikóvárosban engedélyezett a korai, szabadon választható abortusz

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×