Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Emberkereskedők végeztek menekülő migránsokkal Líbiában

Emberkereskedők öltek meg legkevesebb tizenöt afrikait, illetve tucatnyi társukat megsebesítették a hét közepén Líbiában, mert szökni próbáltak - közölte  az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet.

Több mint száz ember szökött el szerdán az emberkereskedők egyik titkos börtönéből a Líbia északnyugati részén fekvő Bani Valid településen. A bűnözők tüzet nyitottak a menekülőkre.

Az MSF szerint a segélyszervezet orvosai a településen lévő kórházban 25 túlélőt kezeltek. Egyeseknek súlyos lőtt sebei és többszörös csonttörései voltak.

A sebesültek nagyobbrészt Eritreából, Etiópiából és Szomáliából származó fiatalok voltak, akik Európába próbáltak eljutni. Arról számoltak be, hogy voltak, akiket három éve tartottak fogságban az emberkereskedők, és többször is eladták őket Bani Valid és a közeli Neszma településeken.

Az MSF szerint többeken hegek, elektromos égési nyomok és régi, begyulladt sebek voltak.

Az Orvosok Határok Nélkül kiemelte, hogy több helybeli, köztük kórházi dolgozók, a városvezetés, valamint a biztonsági erők tagjai próbálták védeni az elszökött migránsokat. A túlélők elmondták azt is, hogy

mintegy 40 ember, többségük nő maradt az emberkereskedők börtönében.

Az elszökött migránsokat csütörtökön átszállították Tripoliba, ahol egy idegenrendészeti központba zárták őket.

Christophe Biteau, az MSF líbiai missziójának vezetője szerint az önkényes fogva tartásuk nem lehet megoldás, mert az áldozatoknak égető szükségük van védelemre és támogatásra. Hozzátette: az emberrablás gyümölcsöző üzletágát csak fellendítette az Európai Unió politikája, amely segít a líbiai hatóságoknak elfogni a Földközi-tengert átszelni vágyó migránsokat, visszaküldve őket az észak-afrikai államba.

Líbia, Moammer Kadhafi diktátor rendszerének 2011-es bukása után, mély káoszba zuhant, amely miatt az észak-afrikai országba érkező migránsokat a szokásosnál is sokkal inkább fenyegetik az emberkereskedelem és -csempészet veszedelmei. Eltérő becslések szerint hatszázezer és egymillió közöttire tehető az országban tartózkodó migránsok száma.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×