Infostart.hu
eur:
380.85
usd:
322.78
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Délután dőlhet el az olasz helyzet

A római elnöki palotába kérette az államfő Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga közös miniszterelnök-jelöltét szerda délután, ami azt jelenheti, hogy kész őt megbízni az új olasz kormány megalakításával.

Sergio Mattarella 17.30 órára várja Giuseppe Contét.

Az M5S és a Liga hétfőn jelentette be, hogy az 54 éves jogászt jelölik az új kormány élére.

Sajtóértesülések szerint az államfő fenntartásait fejezte ki a pártoknak a miniszterelnöknek tulajdonított szerepkör miatt. A két párt kormányszerződésében ugyanis a kormányfő hatásköre majdnem kizárólag a közös program végrehajtására terjed ki. Az államfő egyes miniszterjelöltekkel szemben is kifogást emelt, köztük a pénzügyminiszteri tárca élére jelölt közgazdász, Paolo Savona ellen, aki Olaszországnak az eurózónából való kilépését támogatja.

Contéval kapcsolatban az olasz és nemzetközi sajtóban is kétségek támadtak, miután nem bizonyultak teljesen igaznak az önéletrajzában feltüntetett végzettségek és címek.

Luigi Di Maio, az M5S vezetője azonban úgy nyilatkozott, nem cserélik le Contét, akit szerinte csak azért támadnak, mert félnek az új olasz kormánytól.

Olasz politikai gyakorlat szerint ha az államfő Contét bízza meg a kormányalakítással, a kormány tagjai már a héten letehetik az esküt, majd a római parlament alsó- és felsőházában kérnek bizalmat.

A miniszterek névsorát szintén a két párt állította össze, de ez a miniszterelnök-jelölt és az államfő közötti egyeztetésen még módosulhat. Luigi Di Maio a gazdasági vagy a munkaügyi és jóléti minisztériumot, Matteo Salvini a belügyminiszteri tárcát szeretné megkapni. Ez azt mutatja, hogy az M5S és a Liga mindenekelőtt a belpolitikát, az olaszországi gazdasági és szociális reformokat, valamint a migrációs helyzet rendezését tartja központinak.

Az euroszkeptikus M5S és a jobboldali Liga a 630 fős római alsó házban 347 mandátummal bír, a 315 fős felső házban pedig 167-tel. A Liga vezette jobboldalhoz tartozó Hajrá Olaszország (FI) és az Olasz Testvérek (FdI) korábbi bejelentések szerint nem szavaz majd bizalmat az M5S-Liga kormánynak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×