Infostart.hu
eur:
375.54
usd:
317.84
bux:
127789.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Céljairól beszélt a budapesti nagyköveti poszt várományosa

Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt. Beszélt az általa észlelt antiszemitizmusról is.

A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember - miután viszonylag részletesen ismertette eddigi pályafutását és beszélt családjáról, köztük magyar születésű nagyanyjáról, Sáráról is - felvázolta elképzeléseit, amelyek alapján tevékenykedne.

Cornstein hangsúlyozta: korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására. Leszögezte: elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is

arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését.

Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek. Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni - fogalmazott.

David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy szoros együttműködést tervez a magyar kormánnyal a közös biztonsági aggodalmakkal megvitatásában. Hozzátette: az együttes munka tovább erősítheti a rendfenntartó erők és a terrorizmus ellen küzdő intézmények kommunikációját.

A nagykövetjelölt hangsúlyosan szólt arról, hogy szeretné erőteljesen előmozdítani az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését. A magyar gazdaság helyzetére utalva kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt az ország gazdasága különlegesen jól teljesít.

Fontos célként jelölte meg a szerinte Magyarországon és Közép-Európában jelentkező antiszemitizmus visszaszorítását.

Szorosan együttműködne a zsidó szervezetekkel és más vallási közösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×