Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Újabb halálos áldozatot követeltek a gázai tüntetések

Újabb halálos áldozatot követeltek a pénteki tüntetések a Gázai övezet határán, a 15 éves Azzam Ovejda szombaton belehalt lőtt fejsebébe - közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

Vele négyre emelkedett az előző napi tüntetések palesztin halálos áldozatainak száma. Gázai egészségügyi források szerint hatszázan sebesültek meg a zavargásokban, közülük kétszáz embert éles lövedékkel lőttek meg az izraeli biztonsági erők.

Március vége óta minden pénteken palesztinok ezrei vonulnak a gázai határhoz, hogy az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen tiltakozzanak. Azt akarják elérni, hogy hazatérhessenek azoknak a palesztinoknak a leszármazottai, akiknek el kellett menekülniük otthonukból Izrael létrejötte, 1948 után.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa pénteken közölte: Izrael aránytalanul nagy katonai erőt alkalmaz a tiltakozó palesztinok ellen, akik a tüntetéshez való jogukat gyakorolják.

Az elmúlt hetekben a gázai határkerítésnél lezajlott erőszakos tüntetésekben 46 palesztin vesztette életét, és legalább hatezren megsebesültek, miközben izraeli részről nem érkezett hír áldozatokról.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×