Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.29
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Krakkóban boldoggá avatták Hanna Chrzanowskát

Krakkóban boldoggá avatták szombaton Hanna Chrzanowska ápolónőt, pedagógust, a betegek házi gondozásának lengyelországi úttörőjét, Karol Wojtyla érsek, a későbbi II. János Pál pápa munkatársát.

A krakkói Isteni Irgalmasság bazilikában a boldoggá avatási szentmisét Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja vatikáni prefektusa mutatta be. A szentélyben több mint kétezer ember gyűlt össze, köztük mintegy 300 beteg a gondozóikkal együtt. Az imaközpont külső tereiben pedig több tíz ezer ember vett részt a ceremónián.

Amato bíboros felolvasta Ferenc pápa lelkipásztori levelét, amelyben az áll: Chrzanowska, "Jézus szeretetétől vezérelve, a testben és a lélekben szenvedőknek szánta életét".

Hanna Chrzanowska (1902-1973) a szentség hírében halt meg, boldoggá avatását 1995-ben kezdeményezte a lengyel katolikus ápolónők szövetsége. A boldoggá avatási per 1998-ban kezdődött, Ferenc pápa 2015 szeptemberében erősítette meg, hogy az ápolónő hősies fokon gyakorolta az erényeket, tavaly júliusban pedig dekrétummal megerősítette, hogy Chrzanowska közbenjárására 2001-ben csodás módon meggyógyult egy szélütést szenvedett asszony, az ápolónő egykori tanítványa.

Chrzanowska édesapja, Ignacy, a lengyel irodalom professzora volt, azon 180 tanár egyike, akiket a megszálló náci Németország titkosrendőrsége, a Gestapo 1939-ben a Jagelló Egyetem aulájában letartóztatott, majd többségükben a sachsenhauseni koncentrációs táborba vitt el. Chrzanowski professzor ott halt meg 1940-ben.

Chrzanowska bátyja, Bogdan a szovjet kommunista titkosszolgálat, az NKVD által 1939-ben elkövetett katyni vérengzés áldozatainak egyike.

Lengyelország német megszállása idején a sokoldalú, Lengyelországban és külföldön szerzett ápolónői, valamint pedagógiai képzéssel rendelkező Chrzanowska az egyház által szervezett segítségnyújtásban vett részt, foglalkozott a menekültekkel, a foglyokkal, az árvákkal, a zsidó gyermekek mentésével.

A háború után Chrzanowska az ápolónők képzésének szánta magát. 1956-ban harmadrendi (világban élő) bencés szerzetes lett. A krakkói katolikus egyházközségekre támaszkodva elkezdte a magányos fekvőbetegek házi gondozásának szervezését. Tevékenységében az 1957-ben püspökké szentelt Karol Wojtyla támogatta, akivel egyébként a Budapesten teológiát végzett Ferdynand Machay, a krakkói Mária-székesegyház főesperese révén ismerkedett meg.

Chrzanowskának köszönhetően terjedt el a betegek lakásában folytatott lelkipásztorkodás, az oltári szentség kiszolgálása. Az ápolónő egyúttal hangsúlyt helyezett a gondozottak testi szenvedésének következetes kezelésére, egyéni megközelítésre és beleérzésre.

A 60-as években rákbeteg lett, 1973-ban saját otthonában halt meg. Temetési homíliájában Karol Wojtyla, akkor már bíboros, elmondta: Chrzanowska Krisztusnak a hegyi beszédében megfogalmazott tanítás, a nyolc boldogság, közülük különösen az irgalmasság megtestesítője volt embertársai számára. Kiemelte "békés, s egyúttal lángoló" természetét, amely számára is - mint mondta - óriási segítséget jelentett. A későbbi lengyel pápa e szavait a szombati szertartáson Amato bíboros is felidézte.

A Boldog Hanna Chrzanowska tiszteletének központja ezentúl a krakkói Szent Miklós-templom lesz, ahol az ápolónő testi maradványai vannak eltemetve. Ide helyezik a szombati szertartás után boldoggá avatási portréját is.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×