Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.37
bux:
148221.45
2026. november 4. szerda Károly

Tüntetők vonultak utcára Pozsonyban

Több tízezer kormányellenes tüntető vonult az utcákra Pozsonyban vasárnap válaszokat sürgetve a két hónappal ezelőtt megölt oknyomozó újságíró meggyilkolásával kapcsolatban, illetve további vezetők lemondását követelve.

A helyi sajtó szerint 30 ezren vettek részt a demonstráción, ahol határozott fellépésre szólítottak fel a korrupcióval szemben, és követelték Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány és Dusan Kovacík különleges ügyész lemondását. A tüntetés szervezői szerint e két tisztségviselő hosszú ideig szemet hunyt több olyan korrupciós botrány felett, amelyeket a februárban meggyilkolt Ján Kuciak és más oknyomozó újságírók derítettek fel. A 2004 óta hivatalban levő Dusan Kovacík az állami tisztségviselők és politikusok által elkövetett hatalommal való visszaélés és korrupciós bűncselekmények kivizsgálásában illetékes különleges ügyész. A hivatala által tavaly közzétett adatok szerint 2009 és 2017 között 61 esetet vizsgált ki, és ezek közül egyikben sem született vádemelés.

A február végén élettársával együtt meggyilkolt Ján Kuciak tényfeltáró újságírót a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben öltek meg. Az eset mélyen megrázta Szlovákiát, és Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter lemondásához vezetett, ám a tüntetők szerint a kormányátalakítás nem állította helyre az emberek bizalmát. A tömegek felháborodása ellenére előrehozott választásokat egyelőre nem írtak ki.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×