Infostart.hu
eur:
379.15
usd:
321.99
bux:
125330.11
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Twitter

Kiderült, ki lehetett a németországi halálos gázolás elkövetője

Nincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő Münsterben szombaton történt tömeges gázolás ügyében, a nyomozás első, előzetes megállapításai alapján az elkövető német állampolgár - mondta Herbert Reul tartományi belügyminiszter szombat este az ntv német hírtelevízió beszámolója szerint.

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a korábbi adatokkal szemben nem négy halottja van az esetnek, hanem három, köztük a gázoló, aki tette után végzett magával. Húszan megsérültek, közülük hatan életveszélyes állapotban vannak.

Előzőleg a Süddeutsche Zeitung (SZ) című országos német lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja azt jelentette, hogy egy pszichés gondokkal küszködő, 1969-ben született német férfi, Jens R. vezette a kisteherautót, amely a münsteri belvárosában délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott.

Jens R. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal tűnt fel - tették hozzá.

Egy másik országos lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) biztonsági forrásoktól származó, este közölt értesülése alapján Jens R. 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, és hosszú ideje Münsterben élt. Nagyjából két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől, az óváros egyik híres vendéglője, a Kiepenkerl előtti tértől. A gázoláshoz használt jármű egy német gyártmányú, utazásra, kempingezésre használt mikrobusz, úgynevezett kempingbusz volt - tették hozzá.

A Rheinische Post című tartományi lap a hírportálján azt írta, hogy a gázoló lakásánál ellenőrzött robbantást hajtottak végre.

Korábban a Bild, a WN és több más lap is írt arról, hogy a mikrobuszban találtak egy gyanús tárgyat. A WN szerint ezt késő este ellenőrzött robbantással akarják megsemmisíteni a helyszínen.

Címlapról ajánljuk

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×