Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Salisbury, 2018. március 10.Bűnügyi szakértők vizsgálódnak Szergej Szkripal korábbi orosz kettős ügynök mérgezése ügyében a dél-angliai Salisbury temetőjében 2018. március 10-én, hat nappal az után, hogy eszméletlen állapotban találtak rá a brit külső hírszerzés, az MI6 66 éves volt ügynökére és 33 éves lányára, Julijára a városban. A volt kém és lánya életveszélyes, de stabil állapotban fekszik egy salisburyi kórházban, a brit hatóságok szerint nagyon ritka idegméreggel mérgezték meg őket. (MTI/EPA/Neil Hall)
Nyitókép: NEIL HALL

Kiderült, hogyan mérgezhették meg az exügynököt és lányát

A brit nyomozók legújabb gyanúja szerint a bejárati ajtó kilincsére kent vegyifegyver-anyaggal mérgezték meg Szergej Szkripal volt orosz majd brit ügynököt és lányát. Az ügy példátlan módon elmélyítette az ellentéteket Oroszország és a Nyugat között.

Közel 250 brit terrorellenes nyomozó foglalkozik a Szkripalj-mérgezés ügyével Nagy-Britanniában. A brit hatóságok szerint az általuk „egykori orosz kémnek” nevezett, valójában először az orosz, majd a brit hírszerzésnek dolgozó és kettős orosz-brit állampolgár Szergej Szkripalt és lányát egy hadi fegyernek számító vegyi anyaggal mérgezték meg a dél-angliai Salisburyben.

A korábbi elméletek még arról szóltak, hogy a Moszkvából látogatóba érkezett Julia Szkripalj bőröndjébe rejthették a különleges mérget, majd arról, hogy a volt ügynök BMW-jének szellőző rendszerébe. A helyi rendőrség most azt mondja, hogy

a Novicsok néven emlegetett mérgező anyagot a legnagyobb koncentrációban Szkripal salisbury-i háza bejárati ajtaján fedezték fel.

Az ex-ügynök és lánya kómában fekszik egy kórházban és néhány családtag és ismerős szerint akkor sem tudna teljes életet élni, ha túlélné a támadást. A nyomozásban résztvevő rendőröknek több mint 5000 órányi térfigyelő kamera fevételt kell végignézniük, és több mint 1300 tárgyat kell megvizsgálniuk. Emellett eddig 500 szemtanút azonosítottak és már több száz tanúvallomást rögzítettek.

A rendőrök most azt próbálják kideríteni, hogy ki és mikor kenhette a súlyosan mérgező anyagot Szkripalék bejárati ajtajának a kilincsére.

A brit kormány szerint a mérgezést – vagy vegyifegyver-támadást – korábbi viselkedése alapján, kétséget kizáróan Oroszország hajtotta végre. Moszkva ugyanakkor szerdán azt állította, hogy a vélhető gyilkossági kísérletben brit hírszerzők vettek részt.

Ezt megelőzően több, mint 25 ország kiutasított több mint 130 orosz diplomatát, akit „be nem jelentett kémnek” minősítettek. Az orosz külügyminisztérium közben azzal vádolta meg a brit kormányt, hogy azt „nem akarja kideríteni a valódi indítékokat, és nem akarja megtalálni a valódi elkövetőket.” „Ha az orosz oldal nem kap meggyőző információt annak ellenkezőjéről, hogy brit titkosszolálatok vettek részt az ügyben, akkor azt úgy fogjuk kezelni mint masszív politikai provokációt jelentő támadást állampolgáraink ellen” – állt a külügyi közleményben.

Közben egyelőre tovább várat magára az orosz válasz arra, hogy a britekkel való szolidaritás jeleként különösen sok diplomatáját utasították ki többtucat országból.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×