eur:
402.43
usd:
373.39
bux:
92198.92
2025. március 28. péntek Gedeon, Johanna

Új részletek az oroszországi tűzvészről

Zárva voltak a dél-szibériai Kemerovóban leégett üzletközpont vészkijáratai, a tűzjelző berendezés pedig ki volt kapcsolva - jelentette ki Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője.

A szövetségi jelentőségű ügyekben eljáró testület megállapította, hogy a riasztóberendezést a létesítményt őrző biztonsági magáncég egyik alkalmazottja kapcsolta le, miután értesült a tűz kitöréséről. A több mint száz nyomozó és kriminalisztikai szakértő bevonásával folytatott vizsgálatot Kemerovóban személyesen Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke irányítja. Sajtóértesülések szerint

a mozi ajtóit azért tarthatták bezárva, nehogy valaki jegy nélkül mehessen be a nézőtérre.

A katasztrófával kapcsolatban a biztonsági őrrel együtt

négy embert vettek őrizetbe és hallgattak ki,

köztük a bevásárlóközpontot üzemeltető cég igazgatóját, a tűzvédelmi felelőst valamint annak a helyiségnek a bérlőjét, ahonnan a tűz a feltételezések szerint elterjedt. Korábbi hírek szerint a lángok egy gyerekeknek kialakított játszóteremből terjedtek szét.

Orosz sajtójelentések szerint központ biztonsági személyzete nem hajtott végre időben szervezett evakuálást, mi több, egyes szülők arról számoltak be, hogy tagjai feltartották a menekülőket. Petrenko szerint egyébként mind a központ üzembe helyezésével, mind pedig az üzemeltetésével kapcsolatban komoly hiányosságok gyanúja merült fel.

A vasárnapi tűzvész halálos áldozatainak száma hétfő délutáni közlés szerint 64 volt. 16 ember sorsa továbbra is ismeretlen. A dél-szibériai városban bekövetkezett katasztrófa miatt az elmúlt két nap leforgása alatt 52-en szorultak orvosi segítségre, közülük 13 embert kórházban kezelnek, egyikük, egy 11 éves gyerek állapota nagyon súlyos. A fiú a harmadik emeletről ugrott ki, az életét mentve. A húga és a szülei odavesztek a tűzvészben.

A Zimnyaja Visnya üzletközpontban található három moziterem közül két harmadik emeleti beomlott. A filmszínházban a tűz kitörésekor sok gyerek volt.

Hétfő estig 23 holttestet sikerült azonosítani. A többi maradvány azonosításához a hozzátartozóktól DNS-mintát vettek. Az áldozatok rokonai és szerettei 52 pszichológustól kapnak segítséget.

A médiában megjelent értesülések szerint a szakemberek a fő lehetséges okként az elektromos hálózat meghibásodását tartják, de minden más lehetséges verziót is mérlegelnek. Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium vezetője kijelentette, hogy terrorcselekmény gyanúja nem merült fel. A Dozsgy elnevezésű független televízió szerint nem zárták ki viszont annak lehetőségét sem, hogy a tüzet gyújtogató kamaszok okozhatták az ifjúsági játéktermek környékén.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Moszkva címére külföldi vezetőktől számos kondoleáló üzenet érkezett. Kemerovóban háromnapost gyászt hirdettek ki, a katasztrófa helyszínére százak vittek virágot és plüssjátékokat. Oroszország városaiban az emberek gyász-istentiszteleteken és szolidaritási összejöveteleken fejezték ki együttérzésüket.

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök közölte, hogy a gyászoló családok minden elvesztett tagjuk után 1 millió rubel (mintegy 4,4 millió forint) fájdalomdíjat kapnak.

A részben egy volt cukrászati üzem elemeire ráépült, 2013-ban megnyitott kemerovói Zimnyaja Visnya (Téli Meggy) üzletközpontot a történtek után le fogják bontani. Oroszország több nagyvárosában a nagy forgalmú épületekben tűzrendészeti ellenőrzést rendeltek el.

Az Oroszország és a Franciaország közötti keddi szentpétervári barátságos labdarúgó mérkőzés egyperces néma tiszteletadással kezdődik majd. A tragédia miatt országszerte több szórakoztató program elmaradt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel

A kormányfő péntek reggel a Kossuth rádiónak hosszú interjút adott. Szerinte provokációs és láthatósági verseny zajlik az ellenzéki erők között egy évvel a választások előtt, de óvatosság indokolt a törvénykezési válasz esetében, ami a gyülekezési jogot illeti. Szólt a Magyar Falu Programról, az inflációról, és reménykedik benne, hogy a családi alapra helyezett gazdaságpolitikában a világ majd követi a magyar kormányt, amint a migrációs és a háborús álláspont kapcsán is.

Úgy fest, fellélegezhet Szlovákia, de ez nem mindenkinek vigasz

Nincs újabb száj- és körömfájásos fertőzésgóc Szlovákiában, ezért nem kellett életbe léptetni további óvintézkedéseket. „A négy fertőzött szarvasmarhatelep közül az egyik, a bakai gazdaság állományának leölése befejeződött, most a lúcsi telep következik” – jelentette ki a központi válságstáb ülése után a szlovák belügyminiszter. A magyarok lakta csallóközi faluban csütörtökön több százan gyűltek össze, hogy egészséges állataik megmentéséért tüntessenek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.28. péntek, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
Kiszivárgott Amerika titkos terve, példátlan változás állt be kedd óta - Háborús híreink pénteken

Kiszivárgott Amerika titkos terve, példátlan változás állt be kedd óta - Háborús híreink pénteken

Kiszivárgott az Egyesült Államok terve, melyben lényegében egyeduralomra kívánnak törni az ukrán ásványkincs és építőiparban. Kijev kijelentette, hogy bevált az amerikai tűzszüneti javaslat, kedd óta nem támadják egymás energetikai infrasruktúráját a felek. Ugyanakkor az ukrán főparancsnok szerint az orosz fegyveres erők hamarosan offenzívát indíthatnak Szumi régió ellen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×