Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Katasztrofális következmények Kínában?

A bebetonozott vezetői hatalom katasztrofális következményekkel járhat - mondta a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozás eltörléséről Matura Tamás Kína-szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Vasárnap a kínai parlament megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amely eltörli a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást, így a 2013 óta elnök Hszi Csin-ping akár élete végéig is pozíciójában maradhat.

A szakember ezzel kapcsolatban elmondta: Kína legfelsőbb vezetésében három fontos poszt van, a párt vezetője, a hadsereg főparancsnoka és az államfő, de ezek közül a belpolitikában az államfői poszt a legkevésbé jelentős, és csupán ennek a hivatali ideje volt korlátozva.

Matura Tamás e korlátozás eltörléséről azt mondta: eddig a befelé forduló kínai vezetés számára a belpolitikai hatalmat biztosító két másik poszt volt lényeges, most azonban egy új, külvilág felé forduló vezetés számára az államelnöki pozíció válhat fontosabbá, hiszen annak betöltője képviseli a nagyvilágban az országot.

 

Kína jövője szempontjából nagy kérdőjelekre lehet számítani. Hszi Csin-ping stratégiája segítheti Kína erősödését, ugyanakkor "a világtörténelemben csak arra van példa, hogy amikor egy ember hosszú távra bebetonozza magát egy ország vezetésébe, az hosszabb távon általában az országnak politikailag, gazdaságilag, társadalmilag fáj, ártalmas" - figyelmeztetett a Kína-szakértő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×