Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.73
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Eljárás indult a román miniszterelnök ellen

Hivatalból eljárást indított Romániában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénteken Viorica Dancila miniszterelnök ellen, amiért a politikus megsértette az autistákat.

A szociáldemokrata kormányfő előző este az Antena 3 hírtelevízióban bírálta a kormánykoalíció ellenfeleit, akik szerinte szándékosan félretájékoztatják az Európai Uniót. "Ezek az emberek ismerik a valóságot, de nem hajlandók látni, elfogadni azt. Ezek az emberek autisták, akik nem látják, és nem hallják azt, ami minden jóhiszemű ember számára látható" - jelentette ki a román kormányfő.

A jogvédő szervezetek felháborodott reakciói után a politikus előbb egy kormányközleményben, majd személyesen is bocsánatot kért. Hangsúlyozta: kormányfőként fontosnak tartja a fogyatékkal élő emberek támogatását, és nem állt szándékában megsérteni őket.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke jelezte: a bocsánatkérést a diszkriminációellenes testület mindenképpen figyelembe veszi, miként tette ezt Dancila elődje, Mihai Tudose esetében is. A volt miniszterelnökre, aki áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat, a CNCD nem szabott ki bírságot, csak figyelmeztetésben részesítette a politikust, tekintettel arra, hogy Tudose Facebook-oldalán bocsánatot kért mindazon közösségektől, amelyeket "félreérthető kijelentésével" megsértett.

A diszkriminációellenes tanács elnöke közölte, a testület kedden rendezi meg Viorica Dancila kormányfő meghallgatást. Ugyanakkor a kijelentést szó nélkül hagyó Mihai Gadea műsorvezetőt is a CNCD elé idézték, mivel az ő esetében is felmerül a gyanú, hogy viselkedésével megsértette az autisták emberi méltóságát.

Az autista gyermekek szüleinek egyesülete szerint Romániában nem először fordul elő, hogy közismert politikusok vagy véleményformálók pejoratív értelemben utalnak az autizmusra, de az eddigi panaszok esetében a CNCD úgy ítélte meg, hogy az illetők nem lépték túl a véleménynyilvánítási szabadság kereteit.

Címlapról ajánljuk

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×