Infostart.hu
eur:
380.81
usd:
322.11
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Tizenöt évet kapott a volt bolgár hírszerzőfőnök

Tizenöt évi börtönre ítélték kedden 5,1 millió leva (mintegy 808 millió forint) közpénz eltulajdonításáért Kircso Kirovot, a bolgár hírszerzés volt igazgatóját - közölte a bolgár igazságszolgáltatás.

A 67 éves Kirov ellen ez már a második ítélet. 2015-ben a bíróság tízévi elzárásra ítélte egy másik korrupciós ügyben.

Kircso Kirov 2003 és 2012 között volt a hírszerzés igazgatója. A vádirat szerint 2007 és 2011 között mintegy ezer fiktív költségigazolást írt alá le nem folytatott vizsgálatok kapcsán.

A vádlott azzal védekezett, hogy ezekkel a kiadásokkal informátorokat fizetett meg, ez utóbbiak azonban a bíróság előtt tagadták, hogy Kirovnak dolgoztak volna és pénzt kaptak volna tőle.

Kirov tábornok vagyonának felét elkobozzák - döntött a bíróság a zárt tárgyalás végén.

Kircso Kirov tagadta, hogy bűnös lenne, és bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen. Az ellenzéki szocialista párthoz közel álló vádlott azt állította, hogy politikai okokból üldözik. A vádlott ellen egy harmadik ügyben is folyik ellene eljárás: azzal vádolják, hogy 2014-ben egy televíziós adásban államtitkot árult el.

Kirov egyike azon kevés magas rangú bolgár vezetőknek, akiket elítéltek. A 2007 óta uniós tagállam Bulgáriát, amely 2018 első félévében most első ízben az Európai Unió soros elnöke, rendszeresen bírálja az Európai Bizottság, amiért az igazságügyi rendszere hatástalan a korrupcióval szemben.

A Borisz Boriszov vezette jobbközép kormány ellen bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék, mert szerinte nem hatékony az új korrupcióellenes törvény. Az indítványról várhatóan a héten szavaz a parlament.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×