Infostart.hu
eur:
376.07
usd:
319.16
bux:
126210.06
2026. február 25. szerda Géza
Élesedik a helyzet, visszalőttek Törökországra Szíriából

Élesedik a helyzet, visszalőttek Törökországra Szíriából

Szíriából kilőtt rakéták csapódtak be vasárnapra virradóra a dél-törökországi Kilis tartomány területén, miután a török hadsereg hadműveleteket kezdett a kurdok felügyelete alatt álló Afrín térségében - jelentette az Anadolu állami hírügynökség.

A rakéták lakott területeket értek - mondta Mehmet Tekinarslan kormányzó. A csapások során egy ember könnyebb sebeket kapott. Az Anadolu biztonsági körökre hivatkozva közölte, hogy több épület is megrongálódott.

  • Törökország szombaton Olajág néven nagyszabású hadműveletet indított Szíria északnyugati részén, amelynek célpontja a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia.
  • A török hadsereg közleményében azt írta: a légierő 108, a kurd harcosokhoz köthető célpont ellen hajtott végre légicsapást. Az Olajág nevet viselő műveletben 72 repülőgép vett részt, és mindegyikük sértetlenül visszatért bázisára.
  • A török médiában közzétett felvételek szerint több páncélozott jármű és harckocsi érkezett Szíria török ellenőrzés alatt álló részére az öncüpinari határátkelőn keresztül a szárazföldi offenzíva előkészületeként.
  • Ankara a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának tartja a Washington támogatását élvező YPG-t.

A török haderő vasárnap a szárazföldi hadműveletet is megindította a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térségében - jelentette a Habertürk török hírportál.

    Az Anadolu török állami hírügynökség ezzel párhuzamosan arról írt, hogy az Ankarával szövetséges, mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) fegyveresei is megkezdték az előrenyomulást. 

    Szíria agressziónak értékeli

    A damaszkuszi külügyminisztérium elítélte Afrín bombázását, és cáfolta, hogy Ankara előre értesítette volna a támadásról - írta a SANA szíriai állami hírügynökség. 

    A külügyi tárca Szíria szuverenitásának megsértéseként értékelte a lépést, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy állítsa meg a török támadást.

    Több áldozata van a török légicsapásoknak

    Hat civil és három fegyveres vesztette életét a kurdok felügyelete alatt álló, északnyugat-szíriai Afrín térségére mért török légicsapásokban szombaton - mondta el Biruszk Haszaka, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia szóvivője.

    Egy fegyveres az YPG tagja volt, míg a másik kettő annak női alakulatában, az YPJ-ben harcolt. A bombázásban 13 civil megsebesült - tette hozzá Haszaka. Leszögezték: az YPG visszavág Törökországnak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Európai Bizottság: alternatív útvonal biztosítható Magyarország olajellátásához

Európai Bizottság: alternatív útvonal biztosítható Magyarország olajellátásához

Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a fejleményeket és kapcsolatban áll az érintett felekkel, de pontos ütemtervet nem ismernek a január végén egy orosz dróntámadásban megsérült Barátság kőolajvezeték újraindításával kapcsolatban. Helyette Magyarország és Szlovákia olajellátására alternatív útvonalakat javasolnak – hangzott el szerdán az uniós végrehajtó testület szokásos napi sajtótájékoztatójőán. A vita közben politikai szintre emelkedett, mivel Magyarország elkezdte blokkolni az EU Ukrajnával kapcsolatos döntéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×