Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Trump csalódott Kínában

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben nehezményezte csütörtökön, hogy Kína állítólag nyersolajat adott Észak-Koreának.

"Ha ez így folytatódik, soha nem lesz barátságos megoldás az észak-koreai problémára" - fogalmazott Donald Trump. Leszögezte, hogy

Kínát "rajtakapták",

és csalódottságát fejezte ki, mert Peking lehetővé tette nyersolaj Észak-Koreába szállítását.

Mikroblog-bejegyzésében Donald Trump nem szolgált részletekkel.

Dél-Korea egyik legnagyobb napilapja, a Csoszun Ilbo - amely naponta több mint másfélmillió példányban fogy el - meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt adta hírül, hogy kínai tankerhajók október óta mintegy 30 alkalommal a nyílt tengeren nyersolajat adtak át észak-koreai hajóknak.

A kínai külügyminisztérium cáfolta, hogy ne tartaná tiszteletben az ENSZ Észak-Korea ellen hozott szankcióit, s a pekingi külügyi szóvivő még szerdán azt közölte, hogy a tárcának nincsenek információi a dél-koreai lapban megjelentekről. A szóvivőnő megismételte: Kína szigorúan betartja az Észak-Koreával szemben foganatosított kereskedelmi korlátozásokat.

Címlapról ajánljuk

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×