eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Igencsak megviselte Szlovákiát a havazás

Több tízezer háztartás maradt áramellátás nélkül Szlovákiában a csütörtökre virradóra kezdődött erős havazás miatt, fennakadások voltak a közlekedésben is, több hágót is le kellett zárni.

A kezdődő téli szezon első komolyabb havazása országszerte okozott közlekedési fennakadásokat, leginkább az ország nyugati és középső hegyvidékén voltak gondok, ahol helyenként sok hó esett rövid idő alatt.

A nedves hó sok helyütt leszakította a villanyvezetékeket és megrongálta a trafóállomásokat,

az ország középső részén a Garamszentkereszt, Besztercebánya és Rimaszombat járásokban csütörtök délelőtt 27 ezer háztartás volt áramellátás nélkül.

A havazás miatt a nagyszombati és a pozsonyi megyékben több alsóbbrendű út, illetve a hegyi térségekben több forgalmas hágó is teljesen járhatatlanná vált, a Dóvali (Donovaly) és a Körmöcbányai (Kremnické Bane) hegyi átkelőket teljesen lezárták, a sturecinom pedig csak személygépkocsik kelhetnek át.

A havazás késéseket okozott a városi és a helyközi tömegközlekedésben is. Pozsonyban csütörtökön délelőtt egyórás késéssel jártak a buszok, de a repülőtér fennakadások nélkül üzemel.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a nap folyamán erős havazásra van kilátás az ország egész területén, de leginkább Szlovákia középső részén, ahol helyenként 40 centiméter hó is eshet. A régió közel húsz járásában léptettek életbe másodfokú figyelmeztetést.

A rövid idő alatt lehullott friss hó a hegyekben növelte a lavinaveszélyt is, a hegyi mentőszolgálat jelentése szerint ezzel egyelőre az Alacsony Tátrában, illetve a Fátrában kell ezzel számolni.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×