Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Angela Merkel a kormányalakításról szóló tárgyalásra hívja a szociáldemokratákat

Angela Merkel a kormányalakításról szóló tárgyalásra hívja a szociáldemokratákat

A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.

Angela Merkel a CDU elnökségi ülése után tartott berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a CDU és a CSU hajlandó "komoly, elkötelezett és tisztességes" tárgyalásra a szociáldemokratákkal a 2013-ban kezdett kormányzás folytatásáról, éppen úgy, ahogy eddig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel tárgyaltak a kormányzati együttműködésről.

Mint mondta, Németországnak stabil kormányra van szüksége. Az Európai Unió előtti kihívások megválaszolásához és a nagy nemzetközi válságok megoldásához is elengedhetetlen, hogy Németország megőrizze cselekvőképességét - húzta alá Angela Merkel.

"Stabilitást kell teremtenünk, az emberek ezt várják tőlünk" - mondta a kancellár. Hozzátette, hogy a CDU/CSU számára a tárgyalások alapja a pártszövetség közös választási programja.

Előzőleg a CDU vezetősége vasárnapi és hétfői tanácskozásán egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy a kisebbségi kormányzás és az előrehozott választás elkerülése érdekében meg kell próbálni megegyezni az SPD-vel a közös kormányzás folytatásáról. Vezető CDU-s politikusok hétfői nyilatkozatai alapján a pártban azzal számolnak, hogy januárban kezdődnek majd a hivatalos tárgyalások.

Az újabb nagykoalícióhoz vezető folyamat első állomása csütörtökön lehet, amikor Frank-Walter Steinmeier államfő együttes megbeszélést tart a három párt elnökével. A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa lehet, amelyen a párt várhatóan döntést hoz a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltárásáról szóló úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalások megkezdéséről.

Azonban Martin Schulz, az SPD vezetője hétfőn Berlinben a párt elnökségének ülése után tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy minden lehetőség nyitva van még, és a megbeszélések nem feltétlenül vezetnek egy újabb CDU/CSU-SPD kormány megalakításához. Mint mondta, számos formája lehet az együttműködésnek, és ezek közül csak egy a közös kormányzás.

Az SPD nem zárja ki a nagykoalíció folytatását, de nem is kötelezi el magát mellette, mert az ország kormányzásában sokféle "modellt" el lehet képzelni - mondta Martin Schulz.

Kiemelte, hogy a szociáldemokraták megfontoltan kívánnak előrehaladni, minden lépés után értékelik a helyzetet. Így az elnökség pénteken megint ülésezik majd, hogy megvitassák az államfő és a pártelnökök csütörtöki találkozójának eredményeit.

A német szociáldemokraták az utóbbi 12 évből nyolcat a CDU/CSU kisebbik koalíciós partnereként töltött el. A közös kormányzás választói támogatottságuk csaknem folyamatos gyengülésével járt; míg 2005-ben a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson még a szavaztok 34,2 százalékát gyűjtötték össze, az idén szeptemberben tartott Bundestag-választáson történelmi mélypontot jelentő 20,5 százalékos eredményt értek el, így az SPD-ben erős az ellenkezés a nagykoalíció folytatásával szemben. A szeptemberi választás után el is határozták, hogy ellenzékben töltik el a következő négy évet, majd a CDU/CSU, az FDP és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után végül jelezték, hogy mégis hajlandóak tárgyalni a CDU/CSU-val.

A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások egy hete fulladtak kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból. Arra hivatkoztak, hogy a négy párt között nem alakult ki elég bizalom, és nem tudtak egyetértésre jutni Németország megújításáról.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×