Infostart.hu
eur:
380.88
usd:
322.44
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nem akar előrehozott választásokat a német államfő

Nem akar előrehozott választásokat a német államfő

A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya - hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő.

A szövetségi elnök hivatalában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések sikertelensége révén

"példátlan helyzet" állt elő.

Közvetve elutasította az új választások kiírását, mint mondta, a választóktól kapott mandátumot "nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni".

Bejelentette, hogy a kormány megalakítása érdekében megbeszéléseket kezd a szövetségi parlament (Bundestag-) azon pártjainak vezetőivel, amelyeknek programja nem zárja ki a kormányzati együttműködést.

Szavai alapján valószínűleg a jobbközép CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek, vagyis a Jamaica-formátum tagjai mellett a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőivel kezdeményez tárgyalást.

Steinmeier államfővé választásáig az SPD egyik vezető politikusa és külügyminiszter volt.

Schulz nem aggódik 

Továbbra sem hajlandóak a német szociáldemokraták (SPD) a kormányzás folytatására a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, és nem tartanak az előrehozott választásoktól - jelentette be Martin Schulz pártelnök.

Hangsúlyozta: fontos, hogy a választók "újraértékelhessék a helyzetet" a CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után.

Előzőleg az SPD elnöksége egyhangúlag megerősítette, hogy nem folytatják a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val.

Martin Schulz kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy támogatnának-e egy CDU/CSU-s kisebbségi kormányt, mint mondta, az alkotmány szabályai szerint Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöknek kell döntenie a következő lépésről.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×