Infostart.hu
eur:
377.28
usd:
319.52
bux:
129269.45
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A katalán elnökhelyettes szerint Madrid nem hagyott más választást csak az elszakadást

A spanyol kormány nem hagyott más választást a katalánoknak, csakis a függetlenség kinyilvánítását és a régió új köztársaságként történő kikiáltását - jelentette ki a katalán elnökhelyettes szerdán az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában.

Oriol Junqueras ugyanakkor aláhúzta, hogy kizárólag pártja, a Katalónia Köztársasági Baloldala nevében beszél, nem pedig a katalán kormány nevében. A Katalónia Köztársasági Baloldala egyike a szakadár régiót kormányzó két pártnak.

Junqueras emellett elutasította azt is, hogy előrehozott választásokat tartsanak a politikai zsákutcából kivezető lehetőségként, hiszen érvelése szerint a katalánok már letették a garast a függetlenség mellett. Indoklása szerint helytelen és ésszerűtlen volna elutasítani a szavazóiktól kapott demokratikus felhatalmazást.

A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott október 1-i katalán függetlenségi referendum eredményét Madrid nem ismeri el. Junqueras viszont úgy fogalmazott, hogy pártja továbbra is egy köztársaság kiépítésén lesz, mivel demokratikus felhatalmazást kaptak erre. Junqueras kijelentette: a spanyol kormány nem enged más lehetőséget Katalóniának csak hogy megvédje a polgári jogokat és polgárai jogait az intézményei adta legjobb eszközökkel.

Carles Puigdemont katalán elnök csütörtök este szólal fel a katalán törvényhozás rendkívüli ülésén, egyelőre azonban nem jelezte mire készül. A helyi sajtóban viszont olyan feltételezések jelentek meg, miszerint előrehozott választásokat akar bejelenteni a katalán elnök, hogy elejét vegye a regionális autonómia felfüggesztésének.

A nap folyamán Carles Puigdemont hivatala közölte, a katalán elnök nem szólal fel a spanyol parlament felsőházában, a szenátusban, hogy érveljen az alkotmány 155-ös cikke alapján Katalóniában tervezett intézkedések ellen. A madridi vezetés szombati rendkívüli ülésén döntött arról, hogy törvény és alkotmánysértésre hivatkozva kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését Katalóniában. A javaslatról pénteken szavaz a spanyol szenátus.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×