Infostart.hu
eur:
377.02
usd:
318.86
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyomozás indult Weinstein ellen

Nyomozás indult Weinstein ellen

Egy olasz színésznő feljelentése alapján indult nyomozás Harvey Weinstein filmproducer ellen szexuális erőszak miatt - közölte a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön.

Sal Ramirez szóvivő elmondta, hogy kihallgatták a nőt, aki egy 2013-ban elkövetett nemi erőszakkal vádolja Weinsteint. Ramirez arra nem válaszolt, hogy hol történt az eset és arra sem, mikor kérdezték ki a feljelentőt.

A Los Angeles Times beszélt a 38 éves olasz színésznővel, aki a feljelentést tette, nevét azonban nem írták le.

A lapnak a nő elmondta, hogy Weinstein utánament a szállodai szobájába, ahol megerőszakolta.

A színésznő ügyvédje, David M. Ring egyelőre nem válaszolt a lap kérdésére, a producer szóvivője, Sallie Hofmeister pedig ezt írta: "Weinsteint úr nyilvánvalóan nem válaszol névtelen vádakra, ám tagadja, hogy belegyezése nélkül bárkivel szexuális aktust folytatott volna".

A New York-i és a londoni rendőrség után a Los Angeles-i a harmadik, amelyik nemi erőszak miatt indított nyomozást a hollywoodi sztárproducer ellen.

A 65 éves filmest több mint háromtucat nő vádolta meg szexuális zaklatással vagy erőszakkal, köztük olyan filmsztárok, mint Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie.

Csütörtökön Lupita Nyong'o Oscar-díjas színésznő beszélt a New York Timesnak arról, hányszor és hogyan erőszakoskodott vele a producer.

Quentin Tarantino filmrendező, aki legtöbb filmjét, köztük a Ponyvaregényt és az Aljas nyolcast is Weinsteinnel együtt készítette az elmúlt két évtizedben, csütörtökön a New York Timesnak elmondta, eleget tudott ahhoz, hogy többet tegyen, mint amennyit tett.

A rendező első kézből, hajdani barátnőjétől, Mira Sorvinó színésznőtől hallott Weinstein viselkedéséről, valamint tudomása volt a Rose McGowannal történtekről.

Tarantino hozzátette: "lehetetlen, hogy bárki, aki a producerhez közel állt, ne tudott volna legalább egy esetről".

Csütörtökön Weinsteint a Brit Filmintézet törölte tagjai közül, korábban az Amerikai Producerek Céhe kezdeményezte kizárását, az Oscar-díjat odaítélő amerikai filmakadémia a múlt héten rúgta ki.

Saját cégéből, a The Weinstein Companyből egy héttel azután lépett ki, hogy elbocsátották.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×