Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Beperlik a Trump-kormányzatot az elnök egyik fő kampányígérete miatt

Beperlik a Trump-kormányzatot az elnök egyik fő kampányígérete miatt

Kalifornia állam főügyésze keresetet nyújtott be szerdán az amerikai szövetségi kormány ellen a mexikói határra tervezett határkerítés miatt, újabb akadályt gördítve Donald Trump elnök egyik legfőbb kampányígéretének megvalósítás elé.

A republikánus elnök folyamatosan azt hangoztatja, hogy az Egyesült Államok biztonsága és a kábítószer-csempészet leállítása érdekében szükséges építkezés költségeit Mexikóval fogja megfizettetni. Szakemberek szerint az építkezés akár 22 milliárd dollárba (mintegy 6 ezer milliárd forint) is kerülhet, és a munkálatok több mint három évig tartanának. Miután Mexikó határozottan elutasítja, hogy ő fizessen a határfal megépítéséért, januári hivatalba lépése óta Trump azt mondja, hogy az építkezés finanszírozását kezdetben amerikai költségvetési forrásokból kell majd megoldani, utóbb azonban meg fogja találni a módját annak, hogy végül Mexikó állja a számlát.

A kongresszus demokrata tagjai azonban határozottan ellenzik a határfal megépítését, miközben legalább néhány demokrata törvényhozónak igennel kellene szavaznia ahhoz, hogy a terv fedezete bekerülhessen a szövetségi büdzsébe.

A demokrata vezetésű szövetségi államok több főügyésze, köztük a kaliforniai Xavier Becerra korábban már egy sor kérdésben beperelte a Trump kormányzatot.

A határfal ellen szerdán San Diego egyik szövetségi bíróságához benyújtott kaliforniai kereset azt állítja, hogy a fal megépítése sérti a szövetségi környezetvédelmi szabályokat, csakúgy mint a hatalmi ágak szétválasztására és a szövetségi államok jogaira vonatkozó alkotmányos előírásokat.

A perindítás alkalmából kiadott nyilatkozatában Becerra azt írta, hogy "a Trump-kormányzat ismét fittyet hány azokra a törvényekre, amelyek nem tetszenek neki", mert nem segítik elő kampányígéretének megvalósítását.

A washingtoni igazságügyi minisztérium képviselői elzárkóztak az ügy azonnali kommentálásától.

Keresetében Kalifornia állam arra kéri az illetékes bírót, hogy egyrészt tiltsa meg a falépítést a kormánynak, amíg az nem tudja bemutatni, hogy az építkezés összeegyeztethető a környezetvédelmi törvényekkel, másrészt állapítsa meg, hogy a belbiztonsági minisztérium nem függeszthet fel akármilyen szövetségi jogszabályt a projekt megvalósítása érdekében.

A per tárgya közelebbről az a 2005-ben elfogadott törvény, amely széles körű felhatalmazást adott az amerikai belbiztonsági miniszternek arra, hogy műszaki határakadályok létesítése érdekében felfüggeszthesse tucatnyi törvény, köztük környezetvédelmi jogszabályok hatályát.

A kaliforniai főügyész munkatársainak reménye szerint ha megnyerik a pert, az a 3200 kilométernyi amerikai-mexikói határ teljes egészére vonatkozna.

A Trump-adminisztráció augusztus végén bejelentette, hogy már kiválasztott négy építőipari céget a tervek szerint 9 méter magas és 9 méter széles határfal prototípusainak elkészítésére, ezeket az amerikai-mexikói határ San Diego melletti szakaszán kell majd felállítaniuk.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×