Infostart.hu
eur:
377.83
usd:
319.85
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Itt a hivatalos bejelentés a rejtélyes földrengésekkel kapcsolatban

Itt a hivatalos bejelentés a rejtélyes földrengésekkel kapcsolatban

Észak-Korea hivatalosan is közölte, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, aminek erejéről több részletet is közölt az állami hírügynökség. A robbantás két földrengést is okozott.

A bejelentés az állami tévében hangzott el helyi idő szerint vasárnap délután. Eszerint a teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és miután a kísérlet "tökéletesen sikeres" volt, ez beigazolódott. A "kétfokozatú termonukleáris fegyvernek példátlan az ereje" - mondta a hírolvasó bemondó.

Néhány órával korábban több ország földrengéstani intézete jelentette, hogy

Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre vasárnap, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki.

Az észak-koreai tévé szerint a teszt elvégzésére Kim Dzsong Un, az ország vezetője adott utasítást.

A KCNA észak-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy a kísérlet célja az ország technológiája "pontosságának és hitelességének megvizsgálása" volt.

Szombat este azt jelentette a KCNA, hogy Kim Dzsong Un személyesen vizsgált meg egy "nagy pusztító erejű" hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az ország új interkontinentális ballisztikus rakétájára. Kim nyilatkozatában elmondta, hogy a hidrogénbomba minden alkatrészét az országban állították elő, ezért Észak-Korea annyit gyárthat belőle, amennyit csak akar,

erejét néhány tíztől néhány száz kilotonnáig tudja változtatni, és nagy magasságban is képes robbanni.

A hírügynökség fotót is közölt, amelyen Kim látható egy nukleáris létesítményben.

Az AFP hírügynökség emlékeztetett: külföldi elemzők az utóbbi hónapokban kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Észak-Korea valóban képes lenne "miniatürizálni" hidrogénbombát, amely felszerelhető lenne egy rakétára.

Az AP hírügynökség szerint még szakértőknek is nehéz lehet megállapítani távolról, hogy a tesztelt bomba valóban hidrogénbomba volt. Az Egyesült Államok és szövetségesei korábban is szerettek volna robbanóanyag-mintát kimutatni az észak-koreai robbantások után, hogy felmérjék az ország haladását a fejlesztésben, de Phenjannak sikerült elérnie, hogy ne kerüljön ki ilyen anyag a környezetbe.

A hidrogénbombát termonukleáris bombának is nevezik, és jóval pusztítóbb az atombombánál, amely a maghasadás elvén működik, és ezért hasadóbombának is nevezik.

Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×