eur:
413.39
usd:
401.19
bux:
81839.54
2025. január 10. péntek Melánia
Eredményes volt az olasz recept: csökkent a menekültáradat

Eredményes volt az olasz recept: csökkent a menekültáradat

Drasztikusan csökkent a Földközi-tenger felől Olaszországba érkező menedékkérők száma a civil mentőhajók tevékenységének szabályozása és a líbiai parti őrséggel való együttműködés nyomán – közölte az olasz sajtó.

Júliusban 51,5 százalékkal kevesebb menedékkérő érkezett Olaszországba mint a tavalyi év ugyanezen hónapjában, augusztus első tíz napjában pedig 76 százalékkal érkeztek kevesebben, mint tavaly augusztus ugyanezen időszakában – ismertette az olasz sajtó az ország belügyminisztériuma által naponta közölt adatok alapján.

Az egyre fokozódó migrációs nyomásra válaszul Olaszország kidolgozott az NGO-k, vagyis az olykor líbiai vizekre is bemerészkedő civil mentőhajók számára egy magatartási kódexet és már több hajót is feltartóztattak, amelyik ezt nem tartotta be, valamint a nemzetközi közösség által elismert líbiai kormány meghívására két olasz hadihajót is küldtek a líbiai vizekre, hogy így nyújtsanak technikai és logisztikai segítséget az észak-afrikai ország parti őrségének az embercsempészek tevékenységének akadályozásában.

A Corriere della Sera úgy ítélte meg, hogy Marco Minniti olasz belügyminiszter "receptje" eredményes volt: pillanatnyilag megfékezték a menedékkérők érkezését. A lap ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a migrációs hullám akármikor újraindulhat, hiszen az embercsempészek akár hetekig is képesek vissztaartani az emberekkel teli csónakokat, hogy utána több ezer embert egyszerre tegyenek tengerre. Ez történt június utolsó napjaiban, amikor egyszerre több mint 12 ezer ember érkezett az olaszországi partokra.

Dimitrisz Avramopulosz, az EU migrációs és belügyi biztosa korábban a La Stampa-nak nyilatkozva maga is úgy látta, hogy nem lehet arra számítani, hogy a migrációs nyomás pillanatnyi csökkenése tartós lesz, mert hamarosan újabb hullám várható Líbiából.

Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap értesülései szerint a római kormány a líbiai helyzet nehézségei ellenére sem mondott le az észak-afrikai partokon tervezett regisztrációs központokról. Ehhez mindenekelőtt a líbiai intézmények és jogrendszer megerősítése szükséges, amelyhez az EU 47 millió eurós finanszírozást biztosít. Az olasz kormány delegációja szeptemberben Tripoliban már a táborok felállításának ütemezéséről tárgyal, bár Líbiában többen az ország szuverenitásának megsértéseként tekintenek a táborok tervére.

Címlapról ajánljuk
Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.

Kaiser Ferenc: sem a béke, sem a tűzszünet nem lesz gyors Ukrajnában

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×