Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Busz elé löktek egy nőt, csodával határos módon menekült meg

Elfogott a Scotland Yard csütörtökön egy 50 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy kocogás közben busz elé lökött egy vele szemben gyalogló nőt Londonban még májusban.

A rendőrség kedden kérte a lakosság és szemtanúk segítségét a tettes kilétének felderítésében. Ekkor mutatták be az esetről és az elkövetőről véletlenül készült felvételt.

Az esetet egy elhaladó busz hátulján lévő kamera rögzítette. A videón látható, amint a nyugat-londoni Putney hídon, a járdán futó férfi minden előzmény nélkül, két kézzel az úttestre lök egy vele szemben haladó nőt, aki elesik. Az abban a pillanatban odaérkező emeletes busz vezetője hirtelen félrerántotta a kormányt, így a jármű még el tudta kerülni a nő fejét. A 33 éves nő csak könnyebben sérült meg, a busz utasai segítettek neki.

A férfit, akinek kilétét nem közölték, súlyos testi sértés okozásának vádjával vették őrizetbe a Londonhoz tartozó Chelsea térségében, de a további vizsgálatok idejére szabadon engedték.

"Az áldozat óriási veszélybe került, amikor kilökték az utcára. Csak a buszvezető hihetetlenül gyors reakciójának köszönhető, hogy nem ütötte el a jármű" - mondta korábban Mat Knowles, a nyomozás vezetője.

A támadás után negyedórával a férfi ismét átfutott a hídon, ezúttal a másik irányba. Áldozata, aki még mindig a helyszínen tartózkodott, felismerte őt és megszólította, a férfi azonban továbbfutott.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×