Infostart.hu
eur:
375.09
usd:
317.49
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Gyévai Zoltán: az unióé az első találat

Gyévai Zoltán: az unióé az első találat

A brit tárgyalóküldöttségnek a kilépésről tartott első, hétfői fordulója után magyarázkodnia kellett - véli Gyévai Zoltán. A Bruxinfó főszerkesztője szerint egyértelműen erősebbnek bizonyultak a 27-ek képviselői.

„Ez nagyon fontos pillanat.”

Az első forduló inkább a technikai kérdések: a menetrend, a szervezésbeli kérdések és a tartalmi prioritások rögzítéséről szólt – mondta a Bruxinfó főszerkesztője. Gyévai Zoltán hozzátette, ebben megállapodtak, és ennek is van jelentősége.

„Az első találatot az Európai Unió vitte be.”

Gyévai Zoltán hangsúlyozta, most éppen az unió van nyeregben és nem Nagy-Britannia.

„Ahol eléggé összevissza vannak a seregek. Látható, hogy a parlamenti választások még egy csapást vittek be a londoni kormánynak.”

Ennek következményeként nem volt elég erős pozícióban ahhoz, hogy megkérdőjelezze az Európai Bizottság által javasolt tartalmi menetrendet – mondta a Bruxinfó főszerkesztője. Gyévai Zoltán hozzátette, kezdetben Theresa May vitatta azt a megközelítést, hogy két szakaszra kellene bontani a tárgyalásokat: először a kilépés feltételeiről, a számlarendezésről egyeznek meg, és majd később, ha az EU úgy látja, akkor térhetnek át a jövőbeli viszonyra, és ez legalább ilyen fontos a britek számára, hogy milyen szabadkereskedelmi megállapodások születhetnek, ha Nagy-Britannia távozik a belső piacról és a vámunióból.

„Az első tárgyalási nap azt tükrözte, hogy az Európai Unió nagy önbizalommal, egységesen állt a rajtkőre, miközben a britek még mindig kóválygó fejjel ugrottak be a mély vízbe.”

A mély víz azért is helytálló hasonlat, mert egyre több olyan információ merül fel, a britek részéről is, ami megkérdőjelezi a Brexitet is, de a Theresa May által elképzelt forgatókönyvet is – mondta a Bruxinfó főszerkesztője. Sokan öngyilkos ugrásnak tartják azt, hogy Nagy-Britannia szakítani akar az Európai Unióval, le akar válni róla – fogalmazott Gyévai Zoltán.

További részletek hallhatók az InfoRádió Brüsszeli hét című magazinműsorában szerdán 19 óra után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×