Infostart.hu
eur:
377.59
usd:
319.87
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Ez a jövő várhat a régi-új brit miniszterelnökre

Ez a jövő várhat a régi-új brit miniszterelnökre

Elképzelhető, hogy nem tölti ki mandátumát a csütörtöki brit választások után létrejövő koalíciós kormány – mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az InfoRádió Aréna című műsorának. Az ELTE docense jelezte, bár a Konzervatívokhoz nagyon közel áll a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt, a következő hónapokban jelentős problémákat kell közösen megoldaniuk.

„A jelenlegi koalíciónál azért nagyon vékony a többség, és nagyon súlyos kérdéseket kell eldönteni” – jelentette ki az ELTE docense.

„Egyrészt valószínűleg egy olyan átmeneti időszak várható, amikor a brit gazdaság nem fog annyira jól teljesíteni, mint amennyire eddig teljesített, vagy teljesíthetnek az Európai Unión belül.

Átmeneti gazdasági nehézségeket okozhat az Európai Unióból való kilépés,

és át kell hangolni a gazdasági kapcsolatokat, újra kell kötni a kereskedelmi szerződéseket” - vetette fel Magyarics Tamás.

Hozzátette: szintén fontos kérdés, hogy a bevándorlással mit tudnak kezdeni, illetve hogy mennyire tudják megvédeni a brit állampolgárok jogait az Európai Unión belül.

„A negyedik nagyon fontos probléma pedig, hogy az Európai Unió vezetői szerint száz milliárd eurót kell fizetniük a briteknek – adott esetben még azután is, hogy kilépnek, mivel a pénzügyi ciklus 2020-ig tart. Így ha 2019-ben kilépnének, akkor is fizetniük kellene 2020-ig a hozzájárulásokat” - mondta a külpolitikai szakértő.

Az ELTE docense úgy látja, hogy

mivel a konzervatív párt nem egységes párt, hanem néppártokból áll, lemorzsolódhatnak egyesek,

vagy akár a DUP is gondolhatja úgy, hogy már nem szolgálja az érdekeit ez a fajta együttélés.

Ez a jövő várhat a régi-új brit miniszterelnökre

Hozzátette, hogy jelen pillanatban azért aránylag biztos partnernek számít a DUP, mivel együtt szavazott a konzervatívokkal a kilépés mellett, és uniópárti, tehát nem érdeke, hogy az Egyesült Királyság felbomoljon.

„Úgy tűnik egyébként, hogy az Egyesült Királyságból való kiválás kérdése félig-meddig, vagy talán egészen le is kerül a napirendről, mivel a Skót Nemzeti Párt elég jelentősen visszaesett most, hogy veszített 21 mandátumot. 34 százalékos támogatottsággal pedig nem valószínű, hogy újra nekifutnának egy újabb referendumnak” - jegyezte meg a külpolitikai szakértő.

„Elképzelhető, hogy nem fog végig kitartani a kormány”

- jelentette ki összegzésként Magyarics Tamás.

Ez az Európai Uniónak is kellemetlen lenne, mivel akkor tolódik az egész folyamat az újabb választási kampány, az újabb kormányalakítás miatt, és esetleg új szereplőkkel kellene újraindítani az egész procedúrát – tette hozzá a szakértő.

„Elvileg senkinek sem lenne jó, de nem lehet pontosan kiszámítani, hogy mi lesz egy vagy két év múlva”

- fogalmazott az ELTE docense.

A teljes beszélgetést ma este 6 órától, az InfoRádió Aréna című műsorában hallható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×