Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Drámai a helyzet Moszkvában a vihar után

Tizenegyen életüket vesztették és több tucatnyian megsérültek egy Moszkván és az elővárosain hétfőn átvonuló vihar következtében - közölték az orosz főváros egészségügyi hatóságai.

Az emberek halálát az óránként 80 kilométeres sebességű széllökések által kidöntött néhány fa és egy buszmegálló összeomlása okozta az orosz főváros északkeleti, központi és északnyugati kerületeiben. Több mint félszáz sérült részesült orvosi ellátásban, köztük gyerekek.

A kidőlt fák, oszlopok és reklámszerkezetek sok helyen parkoló autókat rongáltak meg. A vihar következtében

18 ezren maradtak áram nélkül.

Az ítéletidő zavarokat okozott a vasúti közlekedésben, de az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a repülőterek fennakadás nélkül fogadják és indítják a járatokat.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a régióban legkevesebb háromszáz fa pusztult el. Számos épület, így a belügyminisztérium tetőszerkezete megrongálódott és az Iszvesztija című lap szerint összedőlt egy toronydaru is. Szergej Szobjanyin polgármester közölte, hogy Moszkva összes mentőszolgálatát készültségbe helyezték, a kárelhárítás és a romeltakarítás elkezdődött.

A RIA Novosztyi azt jelentette, hogy kidőlt fenyők torlaszolták el Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Gorki-9 rezidenciájának parkolóját. Az épületegyüttesben a kormányfővel tárgyaló spanyol üzletemberek és újságírók rekedtek benn.

A meteorológusok szerint a viharban a szokásos havi csapadékmennyiség egyharmada hullott ki.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×