Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Mennyire biztonságos a repülés?

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint bár 2016-ban kevesebb légi baleset volt mint egy évvel korábban, többen haltak meg.

Az éves repülésbiztonsági jelentés adatai azt mutatják, hogy 2016-ban 1,61 baleset jutott egymillió repülésre, míg 2007-ben ugyanez az adat 3,53 volt, ez 54 százalékos javulás, de a 2015-ös adatnál is 10 százalékkal jobb.

Ugyanakkor nőtt a halálos balesetek és az ezekben elhunytak száma is

2015-höz képest: két éve 4 halálos balesetben 136-an, tavaly 10 halálos kimenetelű szerencsétlenségben 268-an vesztették életüket. Ez azonban még mindig az ötéves átlag alatt van.

A legtöbb baleset a Közel-Kelet - Észak-Afrika régióban történt (5,8 baleset egymillió repülésenként), a legkevesebb pedig Észak-Ázsiában volt, ahol egymillió repülésre 0,19 baleset jutott.

A leggyakoribb baleseti ok amiatt következett be, hogy a repülőgép elhagyta a futópályát, illetve a gurulóutat, de gyakori volt az is, hogy a gép behúzott futóművel landolt, valamint a futómű összecsuklott landoláskor.

Halálos balesetek legnagyobb részben azért következtek be, mert az irányítást elvesztették repülés közben és emiatt a gép lezuhant.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Az ukrán fronton zajló összecsapások mintegy negyede ma már az ukrán egységek támadó művelete, céljuk pedig az orosz csapatok folyamatos nyomás alatt tartása és előrenyomulásuk megakadályozása – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Több ukrajnai régióban nem kielégítő a légvédelem munkája - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon a napi haditanácskozást követően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×