Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Újabb gyanúsítottat fogtak el Stockholmban

A svéd hatóságok letartóztattak egy második gyanúsítottat is a pénteki stockholmi gázolásos merénylettel összefüggésben, amelyben legalább négy ember meghalt és 15-en megsebesültek - közölte az SVT állami televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Az SVT úgy tudja, hogy az észak-stockholmi Hjulsta külvárosában letartóztatott férfi kapcsolatban áll a másik gyanúsítottal, aki korábban került a hatóságok kezére.

A svéd rendőrség péntek este megerősítette, hogy a korábban a Stockholm északi Märsta nevű elővárosában elsőként letartóztatott férfinak megállapították a kilétét, és hogy hasonlít a feltételezett tettesről közzétett fényképen szereplő férfira.

Később közölték, hogy nem ő vezette a teherautót.

Az Aftonbladet című svéd napilap értesülése szerint az elsőként letartóztatott gyanúsított egy 39 éves, Üzbegisztánból származó férfi, aki vonattal utazott el Stockholm belvárosából az északi fekvésű Märstába, ahol egy rendőrjárőr fogta el. A férfi lakhelye ugyanakkor a lap szerint a svéd főváros egyik déli elővárosában van. Az Aftonbladet emellett tudni véli, hogy a férfi Facebook-oldalán az Iszlám Állam terrorszervezet propagandavideóit találták, illetve kedvelt egy bejegyzést, amelyen a 2013. áprilisi bostoni maratonon elkövetett robbantás vérben úszó áldozatai voltak láthatóak.

A lap a férfi egyik ismerősére hivatkozva közölte azt is, hogy a gyanúsított négy gyermek apja, és az építőiparban dolgozik.

Stockholmban péntek délután egy teherautó sétálóutcába, majd pedig egy bevásárlóközpontba hajtott, és legalább négy embert halálra gázolt, sokakat megsebesített. Stefan Löfven miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy "minden jel szerint" terrortámadást követtek el.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Nagy változásról született döntés Brüsszelben, és ez a magyar árampiacra is hatni fog

Nagy változásról született döntés Brüsszelben, és ez a magyar árampiacra is hatni fog

Tavaly év végén született egy elsőre talán kevéssé izgalmasnak tűnő, de az európai villamosenergia-rendszer és a magyar árampiac jövőjét is befolyásolni képes jelentős változásról szóló döntés. Az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) ugyanis decemberben jóváhagyta az európai villamosenergia-átviteli rendszerirányítók (TSO-k) által 2025 nyarán benyújtott javaslatot, amelyben az úgynevezett kapacitásszámítási régiók európai rendszerének módosítását indítványozták. Cikkünkben kifejtjük, hogy mit jelent mindez, mi a változtatás célja és miért jó Magyarországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×