eur:
402.62
usd:
349.08
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin
Sikeresen barátkozott Trump a kínai elnökkel

Sikeresen barátkozott Trump a kínai elnökkel

A Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélései végeztével Donald Trump amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy "fantasztikus az előrehaladás az amerikai-kínai viszonyban". Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter bejelentette: száznapos tervben állapodtak meg a kínai féllel.

Donald Trump pénteken kiemelte, hogy Hszi elnök és ő

"sok problémán felülkerekedtek".

A másfélnapos floridai csúcsértekezlet után - amelyet beárnyékolt az Egyesült Államok csapásmérése Szíriára és az ezt követő vita és állásfoglalások sora - az amerikai és a kínai fél is elégedetten nyilatkozott. Elemzők fel is figyeltek rá: eltűnt Donald Trumpnak a Kínával kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaiban tapasztalt érdes stílusa.

Közös sajtóértekezletet nem tartott a két elnök, de a pénteki tárgyalások rövid szünetében az újságírók kérdezhették őket. Trump elnök leszögezte: "fantasztikus előrehaladást értünk el Kínával ápolt kapcsolatainkban", majd hozzátette, hogy további előrelépésre számít. Kiemelte azt is, hogy szerinte "sok, potenciálisan súlyos gond megoldódik majd". Bár azt nem részletezte, hogy milyen súlyos gondokról vagy az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatokat megterhelő problémák megoldódásáról van szó.

Hszi Csin-ping elnök szintén derűlátón nyilatkozott. "Egymás mélyebb megértésére törekedtünk, és megalapoztuk a bizalmat, amely elengedhetetlen a működőképes kapcsolatokhoz és a barátsághoz" - fogalmazott a kínai politikus. Hitet tett amellett, hogy a továbbiakban is állandó módot találnak a baráti viszony kiépítésére. "A világ békéjének és stabilitásának érdekében eleget teszünk majd a történelmi felelősségünk támasztotta elvárásoknak" - hangsúlyozta.

Trump közölte: "száz százalékig egyetért".

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kiemelte: a két elnök tárgyalásai kifejezetten oldott, őszinte és barátságos légkörben zajlottak, és mindketten egyetértettek, hogy erősítsék együttműködésüket annak érdekében, hogy rábírják Észak-Koreát atomprogramja visszafogására. Az amerikai diplomácia vezetője szerint Hszi Csin-ping egyetértett Donald Trumppal abban is, hogy nukleáris programjával Észak-Korea nagyon komolyan veendő szakaszba érkezett. Tillerson elmondta, hogy Trump elnök felvetette a nemzetközi normák betartásának fontosságát a Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tengeren, és szóba hozta komoly aggodalmait is a kínai ipari és agrárpolitika amerikai munkahelyekre gyakorolt hatásairól.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter arról tájékoztatta az újságírókat, hogy kínai partnereivel átfogó gazdasági tárgyalásokat kezdett, a kereskedelmi tárca irányítója, Wilbur Ross pedig a tárgyalások legjelentősebb eredményének nevezte, hogy

száznapos közös tervet dolgoztak ki a gazdasági, kereskedelmi nézetkülönbségek megvitatására.

A közös terv célkitűzése, hogy növelje az Egyesült Államok Kínába irányuló exportját és csökkentse az amerikai kereskedelmi deficitet.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×