Infostart.hu
eur:
377
usd:
318.9
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

A földrengés sújtotta térségbe látogatott Ferenc pápa

A 2012-ben földrengés sújtotta Emilia-Romagna tartományba látogatott vasárnap Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő Carpi dómterén mutatott be misét mintegy hatvanezer ember előtt, akik az esős idő ellenére már kora reggeltől vártak, hogy a pápával találkozhassanak. A pápa azt mondta: életünket a nehézségekben hozott döntések határozzák meg.

Olaszországnak ezt a részét 2012 májusában földrengés rázta meg, amelyben 28-an haltak meg, több ezren veszítették el otthonukat és 42 ezren munkahelyüket is. Carpi történelmi városközpontja súlyos károkat szenvedett, templomai és a dóm is romba dőlt. Ugyanitt XVI. Benedek pápa öt évvel ezelőtt a romok között mutatott be misét. Azóta a dómot újjáépítették.

Ferenc pápa homíliájában kijelentette: "van, akit az élet romjai szorítanak csapdába, és van, aki hozzátok hasonlóan, Isten segítségével a romokat a remény türelmével újjáépíti".

Az egyházfő hozzátette, az élet "nagy miértjeivel" szemben két lehetséges út választható: vagy nem tudunk túllépni az elszenvedett sebeken, és lelkünk sötét barlangjaiba zárkózva szorongásba süllyedünk, vagy talpra állunk. "Ne engedjük, hogy az egyedüllét és a reménytelenség rabjaiként magunkon keseregjünk a velünk történteken, ne engedjünk a félelem haszontalan és eredményre nem vezető logikájának, beletörődéssel azt ismételve, hogy minden rosszul megy és semmi nem olyan mint régen volt."

Ferenc pápa délután Mirandola városában a helyi lakosokkal találkozik. A város templomainak mindegyike megrongálódott az öt évvel ezelőtti földrengésben, főleg a Szent Ferenc-templom, amelynek egyedül a homlokzata maradt

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×