Infostart.hu
eur:
399.29
usd:
340.3
bux:
99943.33
2025. július 10. csütörtök Amália

Dánia megszabadul a dél-koreai botrányhősnő lányától

A dániai ügyészség pénteken úgy döntött, hogy kiadja Dél-Koreának a korrupciós botrány főszereplője, Csoj Szun Szil húszéves lányát, Csung Ju Rát. A fiatal nő fellebbez.

Mohammad Ahsan ügyészségi tisztségviselő sajtóközleményében tudatta, hogy

eleget tesznek Dél-Korea kérésének, mert Csung kiadatási ügye kimeríti a vonatkozó dán jogszabályok feltételeit.

Csung ügyvédje pénteken jelezte: fellebbeznek a kiadatási rendelet ellen.

"Más kimenetelt reméltünk, bár várható volt ez a döntés" - mondta Peter Martin Blinkenberg, a dél-koreai lány jogi képviselője, hozzátéve: "Most pedig bíróság elé visszük az ügyet, és ott küzdünk meg."

Blinkenberg nem zárta ki, hogy az igazságszolgáltatás magasabb szintjein harcoljanak tovább, ha a körzeti bíróság fenntartja az ügyészség döntését.

A hatóságok január elején vették őrizetbe Csungot, aki vízuma lejárta után illegálisan tartózkodott az észak-dániai Aalborgban.

A lányt négy másik emberrel együtt fogták el. Köztük volt egy 2015-ben született gyerek, aki gyaníthatóan az övé. A nyomozók egy koreai újságírótól értesültek Csung tartózkodási helyéről.

A hivatalából eltávolított Pak Gun Hje dél-koreai elnök és bizalmasa, Csoj kiterjedt korrupciós ügyét vizsgáló ügyészek kezdeményezték, hogy az Interpol nemzetközi rendőri szervezet vegye fel körözési listájára a befolyással üzérkedéssel gyanúsított Csoj lányát, miután utóbbi több ízben nem reagált a vizsgálóbizottság idézésére.

A volt elnök barátnőjének díjlovagló lányát azzal gyanúsítják, hogy - anyjának az elnökhöz fűződő kapcsolatával visszaélve - meg nem érdemelt előnyökben részesült a szöuli Ivha Női Egyetemen,

egyebek között a felvételét és tudományos előmenetelét illetően.

Dél-Korea első elnöknőjét a Csojjal való összejátszás miatt mentette fel hivatalából az alkotmánybíróság múlt pénteken.

Pak Csong Hi katonai diktátor lányát azért függesztette fel decemberben tisztségéből a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt.

Emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és ezek az összegek végül olyan alapítványoknál landoltak, amelyeket Csoj ellenőrzött.

Csoj és Pak is tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: most kezdődik a nagy pingpong az európai határokon

Bauer Bence: most kezdődik a nagy pingpong az európai határokon

Lengyelország ideiglenes visszaállította az ellenőrzést a német és a litván határain, de Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója szerint a lépés nyomásgyakorlás a német kormányra, hogy szüntesse be a menedékkérők visszafordítását.

Drasztikusan nőtt a vízfelhasználás, ezzel nem bírnak a közműszolgáltatók

A víziközművek állapota korszerűtlen, a hálózatok nagy része az élettartamának a vége felé jár – mondta az InfoRádióban a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. Kurdi Viktor kiemelte, hogy 200-250 milliárd forint kellene évente ahhoz, hogy látható javulást eredményezzen a közműhálózat fejlesztése, ami ugyanakkor több mint tíz évet is igénybe vehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.10. csütörtök, 18:00
Pesztericz-Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Folytatódik az emelkedés a piacokon, történelmi csúcson a német tőzsde

Folytatódik az emelkedés a piacokon, történelmi csúcson a német tőzsde

A héten minden az amerikai vámok körül forog, tegnap Donald Trump legalább hét újabb országnak küldött levelet a vámok ügyében, és 50 százalékos vámot jelentett be Brazíliára. A befektetőket azonban nem igazán rendítette meg a bejelentések sorozata, inkább az a narratíva erősebb, hogy idővel megszülethetnek a kereskedelmi megállapodások az egyes országokkal. Ennek megfelelően tőzsdéken is kedvezőre fordult a hangulat, Ázsiában többnyire emelkedtek a piacok, és Európában is folytatódik az erősödés. A magyar piacon kisebb korrekció látszik, miután a BUX index tegnap története során először lépte át a 100 000 pontos szintet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×