Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Egy amerikai politikus arról beszélt, hogyan teszik tönkre Európát a migrációval

Hatalmas botrány lett belőle, még Donald Trump is elhatárolódott tőle. Steve King megpróbálta elmagyarázni, mire is gondolt.

Az amerikai elnök hivatala, a Fehér Ház elhatárolódott kedden az iowai Steve King republikánus képviselőtől, aki azt állította, hogy

migrációval akarják tönkretenni a nyugati civilizációt.

Steve King még a hétvégén fogalmazta meg e kijelentését a bevándorlásról szóló Twitter-bejegyzésében, majd ezt követően egy televíziós interjúban is megerősítette, hogy komolyan gondolta, amit írt. A mikroblogban még leszögezte: "mások csecsemőivel nem állíthatjuk helyre a mi civilizációnkat".

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta: "ezt az álláspontot Donald Trump nem osztja". Majd hozzátette:

Trump "hisz abban, hogy valamennyi amerikai elnöke".

Az iowai képviselő kijelentése annak a Twitter-bejegyzésnek a része volt, amelyben a leginkább a muzulmánellenességéről ismert holland Geert Wilderst dicsérte. Hétfőn este, egy iowai rádiónak adott interjújában pedig King azt fejtegette:

azt jósolja, hogy a feketék és a spanyolajkúak egymásnak esnek majd, még mielőtt a fehérek kisebbségbe kerülnek az Egyesült Államokban.

Mint leszögezte, e megjegyzésével a spanyol nyelvű amerikai televízió, a Univision műsorvezetője, Jorge Ramos kommentárjára válaszol, aki az elkövetkező évtizedekben az országban bekövetkező demográfiai változásokról beszélt.

A The Washington Times című jobboldali napilapnak adott keddi interjújában a képviselő pontosított: azt mondta, hogy megjegyzései nem faji jellegűek voltak, hanem

a bevándorlásra és a kultúrára vonatkoztak,
és az asszimiláció fontosságára akarta felhívni a figyelmet.

Az egymást követő kijelentések felháborodást keltettek mind a politikai bal-, mind pedig a jobboldalon.

  • Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője közleményben ítélte el Kinget, s felszólította a házelnököt, a republikánus Paul Ryant az elhatárolódásra.
  • Ryan ezt követően szintén nyilatkozott az ügyben: a Fox televízióban azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok olvasztótégely, s az ő szülei is ír földről érkeztek az Újvilágba. "Az én családom azért van itt, mert Észak-Írországban nem nőtt több burgonya" - fogalmazott a wisconsini politikus. Leszögezte ugyanakkor, hogy szeretné azt gondolni, Steve King nem úgy gondolkodik, ahogyan nyilatkozataiból kiderül, hanem csak félreérthetően fogalmazott.
Címlapról ajánljuk
Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

A vasárnap kezdődő Házasság hete országos rendezvénysorozat fókuszába idén a hűség témája kerül. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója az InfoRádióban hangsúlyozta: ma már nem a hűtlenség a legfőbb válóok, hanem az elhidegülés, aminek csak az utolsó állomása a megcsalás. A Házasság hete programjai ezúttal arról is szólnak, hogyan lehet mindezt megelőzni.

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×