Infostart.hu
eur:
376.15
usd:
318.7
bux:
127079.51
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Nem volt jó év a tavalyi a repülőgép-balesetek szempontjából

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent.

A montreali székhelyű, 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban

összesen 268-an vesztették életüket,

míg egy évvel korábban 136 áldozatot követelt a légiközlekedés. Az ötéves átlag azonban ezeknél is magasabb: 371 áldozat.

Az elmúlt évben az egymillió járatra vetített teljes baleseti ráta 1,61 volt, míg 2015-ben 1,79-es szintet mértek.

Az adatokból az is kiderül, hogy

bár tavaly többen haltak meg, a baleset száma a 2015-ös 68-ről 65-re csökkent.

A tíz balesetből négy érintett utasszállítógépet, a fennmaradó hat esetben teherszállító repülőgépeket ért szerencsétlenség.

Az IATA elemzése rámutatott arra is, hogy sugárhajtású géppel Afrikában és a Független Államok Közössége területén nem volt baleset, de a légiközlekedés fő központjaiban is alacsony volt az egymillió felszállásra vetített halálozások aránya. A turbólégcsavaros gépekkel történt halálos esetek aránya viszont a FÁK-országban volt a legmagasabb, míg Európában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában és Észak-Ázsiában nem regisztráltak ilyen balesetből fakadó halálozást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×