Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Több száz embert gyilkolt meg az elnök halálbrigádja

Több száz ember megölését ismerte be Rodrigo Duterte jelenlegi elnök vezetése alatt egy nyugalmazott fülöp-szigeteki rendőrtiszt hétfőn a manilai szenátusban tartott meghallgatáson.

Arturo Lascanas azt mondta, ő személyesen legalább 300 emberrel végzett, köztük 200-zal az általa csak "davaói halálosztagként" elhíresült gyilkoló brigád tagjaként, amikor Duterte a város polgármestere volt. Az utolsó gyilkosságot elmondása szerint 2015-ben követte el.

A volt rendőr azt is beismerte, hogy tavaly októberben eskü alatt hazudott, amikor letagadta a történteket. Tettét azzal magyarázta, hogy aggódott családja biztonságáért, és a rendőrség figyelmeztette, hogy mindent tagadnia kell. Most azt mondja, azért vallott színt, mert féli Istent.

Lascanas a meghallgatáson azt is elmondta, hogy két olyan esetre is emlékszik, amikor Duterte bírálóival kellett végeznie a mostani elnök testőrének utasítására.

Duterte politikai szövetségesei szerint a gyilkosságok vádja pusztán az elnök politikai ellenfeleinek koholmánya, akik így akarják lejáratni a népszerű államfőt és kikezdeni a kábítószerezés ellen indított hadjáratát.

Duterte 22 éven át volt Davao polgármestere. Egykori rendőrfőnöke mítosznak nevezte a gyilkosságokról szóló híreket, amelyeket a média talál ki. Jogvédők mindazonáltal 1400 olyan gyanús gyilkosságot tartanak számon, amelyek Duterte davaói polgármestersége alatt történtek, s hasonlítanak azokhoz, amelyek azóta történtek országszerte, hogy Duterte immár államfőként háborút hirdetett mindenki ellen, aki bármilyen kábítószeres bűncselekménnyel gyanúsítható.

Rodrigo Duterte tavaly nyáron lépett hivatalba. Azóta 2551 gyanúsított halt meg rendőri akció közben, s további mintegy 3000 ember halálát vizsgálják a hatóságok, akikkel feltehetően önbíráskodók végeztek. Duterte ugyanis nem csak a rendőrségnek adott szabad kezet, hanem az állampolgárokat is arra szólította fel, hogy végezzenek bátran bárkivel, akiről úgy gondolják, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményhez lehet köze.

A fülöp-szigeteki rendőrség hétfőn azt jelentette be, hogy egy hónapos felfüggesztés után újraindítják a drogellenes akciókat. A műveleteket azért állították le ideiglenesen, mert súlyos rendőri jogsértések gyanúja merült fel. Jogvédők szerint a rendőrség egyenesen úgy kezdett működni, mint egy bűnszervezet, s sok esetben rendőrök hajtottak végre bérgyilkosságokat.

Ronald de la Rosa rendőrfőnök azt mondta, a hatóság szeretné amennyire csak lehet, vértelenül lefolytatni az akciót, amely szerinte az új élet lehetőségét kínálja a kábítószer-kereskedőknek és -használóknak egyaránt.

"Ha senki sem áll ellen, nem fog vér folyni" - fogalmazott de la Rosa.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×