eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Már nem is akarnak annyian Nagy-Britanniában élni

Csökkenésnek indult tavaly a nagy-britanniai bevándorlás a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett kimutatása szerint.

A szeptemberrel zárult tizenkét hónapban nettó 273 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 49 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. A nettó bevándorlás 2014 közepe óta nem volt ilyen alacsony.

Ez az első olyan felmérés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni negyedév is. A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A statisztikai hivatal csütörtöki adatai szerint az EU8-országokból - vagyis az unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból - az egy évvel korábbinál tízezerrel kevesebben, 58 ezren, a később felvett Romániából és Bulgáriából viszont 19 ezerrel többen, 74 ezren érkeztek. Ez az eddigi bevándorlási rekord ebből a két országból.

Az ONS azonban külön kiemelte csütörtöki összeállításában, hogy "statisztikailag szignifikáns" mértékben csökken a nettó bevándorlás az EU8-országokból. A vizsgált tizenkét hónapban a Románián és Bulgárián kívüli közép- és kelet-európai EU-országcsoport állampolgárai közül 39 ezren távoztak Nagy-Britanniából, 12 ezerrel többen, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

Az EU8-országok nominális migrációs adatainak összevetése alapján az e térségből tartós letelepedési szándékkal érkezők nettó száma éves összevetésben 22 ezerrel 19 ezerre csökkent a szeptemberrel zárult tizenkét hónapban - áll a brit statisztikai hivatal kimutatásában.

Az ONS szerint ugyanakkor egyelőre nem állapítható meg teljes biztonsággal, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás eredményének milyen közvetlen hatásai vannak a hosszú távú migrációs folyamatokra.

A brit vállalati szektorban elvégzett friss felmérések szerint azonban most már egyre nagyobb a munkaerőhiány azokban az ágazatokban, amelyek jelentős részben függnek a külföldi EU-munkavállalóktól.

A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő munkapiaci felmérése kimutatta, hogy jelenleg 748 ezer - csaknem rekordszámú - munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, mivel a cégek egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt ezekre az állásokra.

A CIPD felmérésébe bevont vállalatok 27 százaléka számolt be arról, hogy a már alkalmazásukban álló külföldi EU-munkavállalók fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból is.

A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) e héten zajló éves kongresszusán Meurig Raymond, a szervezet elnöke kijelentette: az agrárszektornak jelenleg 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, "a földeken fog elrothadni a termés".

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×