Infostart.hu
eur:
381.85
usd:
322.32
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Trump: itt a cselekvés ideje

Trump: itt a cselekvés ideje

Eskütétele utáni beiktatási beszédében Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy hivatalba lépésével nem szokványos hatalomátadás történik, hanem "visszaadjuk a hatalmat a népnek".

Az Egyesült Államok 45. elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak s együtt építik újra az országot mindenki javára.

Donald Trump köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének, mert segítőkészen támogatták őt az átmeneti időszakban.

Az elnök ezúttal nem azt ismételte meg, hogy "ismét naggyá tesszük Amerikát", hanem azt mondta: "Amerika mindenekelőtt". Véleménye szerint a politikusok mostanáig nagyon jól éltek, de közben gyárak zártak be és munkahelyek szűntek meg. Gyártsunk amerikai termékeket, vásároljunk amerikai árut - fogalmazott.

Donald Trump hangsúlyozta, hogy az amerikai patriotizmusban nincs helye az előítéletességnek.

Beszédében kitért arra: az amerikai haderő "szomorúan" leromlott, a városokban bűnbandák garázdálkodnak, a bűnözés túl sok emberéletet követelt.

Az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött külföldön, miközben a hazai infrastruktúra leromlott, a középosztály elszegénysedett - mondta. Leszögezte, hogy az ő víziója szerint: Amerika mindenekelőtt.

Hangsúlyozta, hogy Amerika nem akarja más országokra ráerőltetni a saját értékrendjét. Azt ígérte, hogy egyesíti, összefogásra sarkallja a világot a radikális iszlám ellen, majd fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az Egyesült Államokban nincs és nem is lesz helye az előítéletességnek.

Kiemelte, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Új utak, repülőterek, vasutak építésére tett ígéretet beszédében.

Hangsúlyozta, hogy készen áll figyelmet és erőforrásokat fordítani a világűr kutatására, betegségek gyógyítására, új technológiák és energiaforrások alkalmazására.

"Más országokat tettünk gazdaggá" - jelentette ki az új amerikai elnök. Washingtoni beiktatási beszédében azt hangoztatta, hogy miközben az Egyesült Államok "mások hadseregeit finanszírozta", az országban egyik gyárat zárják be a másik után.

Hozzátette, hogy ez már a múlté, új vízió fogja kormányozni az Egyesült Államokat. "Az elfelejtettek többé már nem lesznek azok" - fogalmazott Trump.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×