Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

A lengyel ellenzék folytatta ülősztrájkját

A lengyel ellenzék mintegy kéttucatnyi képviselője vasárnap folytatta a két napja megkezdett ülősztrájkot a törvényhozásban, miután a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokkal kapcsolatos egyeztetések eredmény nélkül zárultak.

A tiltakozást az váltotta ki, hogy a szejm elnöksége január 1-jétől meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat; az újságírók többségét gyakorlatilag kizárná a szejm épületéből, a média a jövőben egy külön épületben kialakítandó sajtóközpontban dolgozhatna, bár a mostaninál jobb technikai körülmények között.

A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

Andrzej Duda államfő vasárnapra tárgyalásokat tervezett az ellentétek rendezésére.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke ugyancsak megpróbált megállapodást elérni, amihez felkérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót vasárnap a média képviselőivel. A megbeszélést követően Karczewski azt mondta, konszenzus született arról, hogy hétfőn ismét találkozzanak és megtárgyalják a konkrét javaslatokat.

A PAP lengyel hírügynökség idézte a szenátus elnökét, aki szerint "senki sem akarta korlátozni az újságírókat abban, hogy bejussanak a fontos politikai eseményekre".

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×