Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.4
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Tüntetők barikádozták el a lengyel parlament épületét

Tüntetők állták el a lengyel parlament minden kijáratát több órán át péntek éjjel, Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője csak rendőrségi fellépés eredményeként tudta elhagyni az épületet.

A tüntetők szerint a PiS a parlamenti tudósítások új szabályainak felállításával korlátozni készül a sajtószabadságot és a törvényeket megsértve fogadta el a jövő évi költségvetést, amikor ellenzéki képviselők az ülésen tiltakoztak az új szabályozás ellen.

Előzőleg a kijáratokat védő több száz rendőrt több száz tüntető vette körbe, azt skandálva, hogy addig nem teszik szabaddá az utat, amíg a PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski ki nem jön az épületből és nem beszél velük.

A rendőrök először megragadták és megpróbálták eltávolítani a kapuktól a tüntetőket, amikor azonban újabbak érkeztek, felhagytak ezzel. Valamivel később hangosbeszélőn felszólították a tiltakozókat, hogy hagyják el a helyszínt, ellenkező esetben erővel távolítják el őket. További rendőri egységek is érkeztek az épülethez.

Végül hajnali három óra körül a rendőrök kiszorították a bejárat elől a tiltakozókat, ezután Kaczynski és Beata Sydlo miniszterelnök gépkocsiba szálltak és elhajtottak - jelentette a Reuters a TVN24 lengyel televízió képsoraira hivatkozva.

Jerzy Meysztowicz ellenzéki képviselő a TVN24 csatornának azt mondta, a rendőrség könnygázt használt, hogy feloszlassa a tüntetőket, akik megpróbálták útját állni az autóknak.

A pénteki parlamenti ülésen három ellenzéki párt azzal vádolta a lengyel parlament alsóházának elnökét, hogy megsértette az alkotmányt azzal, hogy a költségvetésről szóló zárószavazást áttette a parlament fő ülésterméből egy másik terembe és nem engedélyezte a szavazás közvetítését.

A lengyel parlament pénteki ülése volt az utolsó tervezett ülés az idén, a napirenden a 2017. évi költségvetés elfogadása szerepelt. A zárószavazás azonban félbeszakadt, miután ellenzéki képviselők elfoglalták a pódiumot, tiltakozva az ellen, hogy a szejm elnöksége korlátozni akarja a sajtó munkáját a szejmben.

Az AFP hírügynökség azt jelentette, hogy az este folyamán több ezer tüntető gyűlt a parlament elé a Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) ellenzéki mozgalom felhívására.

Sajtóorgánumok sora tiltakozott Lengyelországban pénteken a tervezett korlátozások ellen.

A szejm elnöksége által javasolt - 2017. január 1-jével életbe léptetni szándékozott - új szabályok szerint az újságírók nem az ülésteremben, hanem egy külön épületben dolgoznának egy sajtóközpontban. Az ülésterembe csak öt kiválasztott televíziót és néhány újságírót engednének be.

A szejm elnöksége szerint a jelenlegi szabályok káoszhoz vezettek. Csütörtökön újságírók tüntetést rendeztek a szejm bejáratánál és sajtóorgánumok sora tiltakozott "politikusmentes nappal" a tervezett szabályok ellen, amelyek véleményük szerint sértik a sajtószabadságot.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×