Infostart.hu
eur:
380.34
usd:
322.38
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Stoltenberg párbeszéddel csökkentené a feszültségeket

A NATO Oroszországgal nem újabb hidegháborút akar vívni, hanem párbeszédet szeretne folytatni, így csökkentve a feszültséget - mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.

A NATO és az Európai Unió kapcsolatainak és együttműködésének erősítése áll a középpontban az észak atlanti szövetség külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásán – mondta Jens Stoltenberg főtitkár a kedden kezdődött ülést megelőző brüsszeli sajtótájékoztatóján.

„Szó lesz egyebek közt arról a több mint negyven javaslatról, amely hét kulcs területen mélyíti el az együttműködést, köztük a szárazföldön, a tengereken, a digitális világban - és a hibrid hadviselés elleni fellépésben” - mondta a főtitkár.

Szó lesz a szövetség határain túli feladatokról, így az Iszlám Állam elleni harcról, a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felszámolása érdekében dolgozó uniós flotta további támogatásáról, a külügyminiszterek áttekintik az ukrajnai helyzetet, és az afganisztáni szerepvállalás kérdését is.

„A NATO és az Európai Unió kapcsoltainak megerősítése sosem volt még ilyen fontos, mint most. A katonai és nem katonai jellegű támadások, az új fajta fenyegetések, mint a hibrid hadviselés, a kiber-támadások, a terrorizmus elleni fellépés megköveteli az együttműködést. Nem mellesleg az Unió éppen védelme megerősítésén dolgozik, amit üdvözlünk, és a NATO szempontjából is nagyon fontosnak tartunk” - mondta Jens Stoltenberg.

A főtitkár újságírói kérdésre reagált Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt heti kijelentésére, amely szerint Moszkva szeretne a mostaninál jobb együttműködést folytatni az új amerikai elnökkel.

„Üdvözlöm a korábbiaknál visszafogottabb hangvételű nyilatkozatot, mert a szavak is számítanak. A kevésbé agresszív kijelentések jelentik az első lépéseket a jobb párbeszéd felé. A szavak számítanak, de az is nagyon fontos, hogy Oroszország milyen lépéseket tesz” - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a NATO mindent megtesz a párbeszéd folytatódásáért, hiszen mikor a feszültség növekszik, még nagyobb szükség van a józan politizálásra és az építő jellegű, előremutató párbeszédre.

A NATO minden körülmények között folytatni kívánja a dialógust és diplomáciai eredményeket kíván elérni a konfliktusok elkerülése érdekében.

„Nem akarunk új hidegháborút, nem akarunk Oroszországgal konfrontációt” - mondta a NATO külügyminiszterek kétnapos tanácsülése előtt a szervezet főtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×