Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
321.9
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Kormányt alakíthat a Kalózpárt

Az októberi előre hozott parlamenti választásokon harmadik helyen végzett Kalózpárt (Píratar) vezetőjét bízta meg pénteken kormányalakítással Izland államfője, miután a feladatra előzőleg felkért két párt egyike sem járt sikerrel.

Gudni Th. Jóhannesson a néhány évvel ezelőtt internetes aktivisták által alapított formáció vezetőjének, Birgitta Jónsdóttirnak adta át az új kormány felállítására jogosító mandátumot.

"Meggyőződésem, hogy megtaláljuk a módját a közös munkának" - jelentette ki a kalózok irányítója.

Eddig sem a konzervatív Függetlenségi Párt elnöke, Bjarni Benediktsson, sem pedig a Baloldali-Zöld Mozgalom élén álló Katrín Jakobsdóttir nem tudott megegyezni a többi párttal egy koalíció létrehozásáról.

A nemzetközi adócsalások sorát leleplező úgynevezett Panama-iratok csorbát ejtettek az előző kormánykoalíció tekintélyén, s az áprilisi tömegtüntetések hatására előre hozott választásokat írtak ki. A voksoláson az eddig kormányzó Függetlenségi Párt végzett az első helyen, 21 mandátumot szerezve, míg másodikként futottak be a zöldek 10 mandátummal, harmadik helyen pedig a közvetlenebb demokráciát és a közélet átláthatóságát ígérő Kalózpárt végzett, amely ugyancsak 10 képviselőt küldhet a parlamentbe.

Jónsdóttir a zöldekkel, szociáldemokratákkal, valamint a Fényes Jövővel és a Függetlenségi Pártból levált Reformpárttal (Vidreisn) szeretne szövetségre lépni. Az öt pártnak 34 mandátuma van a 63 fős parlamentben, vagyis koalíciót alkotva meglenne az abszolút többsége.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×