eur:
394.53
usd:
364.54
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Magyar-bolgár is két jóbarát

Európa sorsa ma ismét Bulgária déli határainál dől el, a bolgárok nemcsak országukért állnak ki és erősítik Magyarország biztonságát, hanem egész Európát védik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országházban, ahol a Magyar Érdemrend nagykereszt polgári tagozata kitüntetést adta át Bojko Boriszov bolgár kormányfőnek.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország és Bulgária több mint ezer éve dacol a történelem viharaival, így tudják, hogy vannak olyan történelmi hibák, amelyeket nem lehet kijavítani. "Arra törekszünk, hogy minden döntésünket alárendeljük nemzeteink érdekeinek, mert csak így védhetjük meg magunkat és Európát" - mondta. Hozzátette: amit Bulgária tesz, arra nem szerződések kötelezik, hanem a történelme és a keresztény értékek.

Mint mondta, Európa déli határait ismét meg kell védeni, és ez a feladat azokra hárul, akiknek nemcsak a történetük, hanem az emlékezetük is visszanyúlik a régi időkig.

A miniszterelnök - aki Bojko Boriszovot Magyarország barátjaként köszöntötte - azt mondta: a bolgár kormányfő sokat tett azért, hogy a két ország barátságáról ma ne csak krónikák tanúskodjanak, és azért is, hogy ez a barátság ne csak a múlthoz, hanem a jelenhez és a jövőhöz is tartozzon. A magyaroknak mindig jó volt tudniuk és érezniük, hogy "van a Balkánon egy velünk rokon sorsú, rokon lelkű és rokon történelmű nép", amely érti a gondolkodásunkat és tetteinket - tette hozzá.

Hangoztatta: értékes barátság ez, különösen most, amikor "Európa úgy viselkedik, mint aki az elmúlt évszázadok alatt semmit sem tanult, de mindent elfelejtett".

Orbán Viktor kijelentette: "nekünk, magyaroknak" öröm és büszkeség ma Bojko Boriszovot kitüntetni, az elismerés egyszerre szól a magyar-bolgár barátságról, valamint egy rendkívüli politikai pályafutás előtti tisztelgésről.

Bojko Boriszov arról beszélt, hogy Európa helyzete egyre nehezebbé válik. Ilyenkor az olyan vezetők, mint Orbán Viktor, akik józanul tudnak értékelni, nagyon fontosak Európának - vélekedett.

Mint mondta, a kitüntetés bátorítás lehet mindazoknak, akik fontosnak érzik a határok védelmét, ezért azok nevében fogadja el az elismerést, akik most is a határok védelmén dolgoznak.

A kitüntetést a bolgár miniszterelnök a hivatalos indoklás alapján az ezeréves magyar-bolgár barátság megerősítését elősegítő, valamint Európa déli határainak védelme iránt elhivatott és Magyarország biztonsága szempontjából is meghatározó jelentőségű tevékenysége elismeréseként kapta.

Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×