Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Teljesen bekerítették Moszult

Az iraki biztonsági erők és szövetségeseik szerdára teljesen bekerítették Moszult, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet egyik utolsó fellegvárát - adta hírül az iraki hadsereg.

A város egy ideje már csak nyugat felé volt nyitva az IÁ számára, mostanra a kör teljesen bezárult, nagyrészt az el-Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat tömörítő félkatonai szervezet csapatainak köszönhetően. A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint elfoglalták azt a főutat is, amely Moszult összeköti Tal-Afarral, amely szintén még az IÁ kezén van. Így a két "végváros" között megszakadthatott az Iszlám Állam összeköttetése, moszuli harcosai nem kaphatnak utánpótlást már nyugat felől sem.

A Reuters brit hírügynökség ugyanakkor arról számolt be, hogy még az IÁ uralja a Tal-Afarba vezető utat.

Moszulból egyébként százával menekültek ki civilek szerdán, nők, férfik, gyermekek egyaránt. Az iraki erők kezdetben visszaparancsolták őket, mert attól tartottak, hogy öngyilkos robbantók vegyülhettek közéjük.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×