Infostart.hu
eur:
377.86
usd:
320.46
bux:
129651.77
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Razziáztak Németországban

Berlinben a belügyminiszter rendeletben tiltotta be a magát Igaz Vallásnak nevező szervezetet, amelyet a hatóságok az Iszlám Állam nevű terrorcsoport támogatásával vádolnak. Thomas de Maiziere döntését megelőzően, a rendőrség az elmúlt éjszaka tíz tartományra kiterjedő razziát tartott és az Igaz Vallás helyiségeiben nagy mennyiségű terhelő bizonyítékot kobzott el.

A belügyminiszter miután bejelentette az Igaz Vallás nevű szervezet betiltását, közölte, hogy nem kell tartani közvetlen terrorveszélytől. Thomas de Maiziere hangsúlyozta, hogy az éjszakai razziák során az Igaz Vallás számos irodahelyiségét, valamint közel 200 lakást kutattak át. Őrizetbe vétel ugyan nem történt, de a rendőrök jelentős mennyiségű terhelő bizonyítékot koboztak el.

Az Igaz Vallás nevű szalafista szervezet 2012-ben vált ismertté, miután "Olvass" elnevezéssel Németország szerte megindította akcióját, amelynek keretében 25 millió német nyelvű Koránt akartak szétosztani nem muzulmán vallású lakosoknak, egyben pedig minél több fiatal igyekeztek az Iszlám Állam zászlaja alá toborozni. A hatóságok értesülése szerint eddig az "Olvass" akció közel 150 követője távozott Németországból Irakba, vagy Szíriába, hogy fegyverrel harcoljon az Iszlám Állam csapataiban.

Az Igaz Vallás az iszlám szalafista irányzatának népszerűsítésén fáradozik, azzal a céllal, hogy Németországban is bevezessék a világi államot elutasító, mohamedán jogrendet, a sariát. Az Iszlám Vallás nevű szervezetet a német hatóságok alkotmányellenes intézménynek tekintik, mert a modern média eszközeinek felhasználásával úgynevezett szent háborúra uszít az úgymond hitetlenek ellen és dicsőíti a velük szemben végrehajtott terrorcselekményeket.

A ma éjszakai kiterjedt razzia alig egy héttel követte Abu Walaa őrizetbe vételét. Az iraki menekültként érkezett 32 éves Abu Walaa a szalafista irányzat egyik vezetője Németországban, aki gyűlöletbeszédeivel vonta magára a figyelmet. A hatóságok közel 10 ezerre teszik a radikális szalafisták számát, akik közül legalább ezren bármikor készen állnak merényletek elkövetésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×