eur:
397.71
usd:
367.71
bux:
89971.53
2025. március 22. szombat Beáta, Izolda

Szijjártó Péter: Magyarország nem vesz részt a hisztériában

Szánalmas és egyszerre szórakoztató az európai politikai eliten végigsöprő hisztéria, amelyet az új amerikai elnökválasztás eredménye okoz, Magyarország ebben nem vesz részt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az unió kül-, illetve védelmi minisztereinek brüsszeli találkozójának szünetében újságíróknak hétfőn.

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország nem kíván részt venni az említett hisztériában, mert Donald Trump (republikánus párti jelölt) megválasztását jó hírnek tartja.

Hangsúlyozta, az uniós külügyminiszterek vasárnap este - a Trump megválasztásával előállt helyzet megvitatására - tartott informális ülésén szándékosan, politikai okok miatt nem vett részt. Véleménye szerint tiszteletben kell tartani az amerikai emberek véleményét és döntését akkor is, ha az emberek nem azt a döntést hozták meg, amelyet az európai liberális politikai és médiaelit elvárt volna tőlük - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

"Furcsa az a liberális demokrácia-felfogás, amely szerint, amíg az egyes eliteknek tetsző döntéseket hozzák meg az emberek, addig rendben lévő és követendő a demokrácia állapota; amikor a döntés ellentétes az elit akaratával, akkor válságtanácsot hívnak össze és kritikával illetik" - fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter kijelentette, ami az Egyesült Államokban történt, az a világ számára "kifejezetten jó hír", mivel a megválasztott elnök elképzelései a "demokráciaexportról" kedvezőek a világ számára. A mindenfajta kritika és határok nélküli demokráciaexport korábbi felfogása nagyon sok bajt okozott - mondta a miniszter. Hozzátéve, hogy ennek folytatása azért veszélyes, mert nem vette figyelembe, hogy a világ különböző tájain és országaiban eltérő történelem, kultúra, hagyományok vannak.

"Mindezt nem figyelembe venni hiba, mivel olyan események következnek be általa, mint a keleti, vagy délkeleti szomszédság jó néhány országában" - mondta Szijjártó Péter részletek említése nélkül.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.24. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton

Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton

Az orosz Gazeta beszámolója szerint éppen az egyik legfontosabb kérdésről, az ukrajnai területek elosztásáról zajlanak egyeztetések a háttérben a kelet-európai konfliktus lezárásáért, mind az ukrán, mind az orosz féllel. Nem csillapodott Donald Trump étvágya: újabb feltételeket szabott az ukrán ásványkincs-megállapodásnak. Eközben bizonyító erejű felvételek jelentek meg arról, hogy Ukrajna súlyos csapást mért az oroszországi Engels légibázisra, az orosz stratégiai bombázók állomáshelyére. Közben Ukrajnát heves dróntámadás érte szombat virradóra, a támadás több halálos áldozattal járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×