Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.48
bux:
131076.75
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Trump jól használta ki a szavazók dühét

Donald Trump lett az amerikai elnökválasztás esélyese - a tengerentúl még javában tart a szavazatok összeszámlálása, azonban több kulcsfontosságú államban is a republikánus jelölt nyert.

Meglepően szoros a küzdelmet az amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton és Donald Trump között. Míg – helyi idő szerint – a nap elején szinte minden előrejelzés a demokrata jelölt sikerét jósolta, mostanra egyre többen vélik úgy, hogy – meglepetésre – a republikánus jelölt lehet a befutó. A New York Times kedd reggel Hillary Clinton esélyeit még 80 százalék fölé tette, hajnali öt órára azonban már 90 százalékra módosította ezt a számot, és Doland Trump javára. Ugyanis a republikánus jelölt több fontos billegő, vagy másként csatatért államban is nyert – az elnökválasztást tulajdonképpen ez a nagyjából tucatnyi állam dönti el. A kulcsfontosságú Floridában például kevesebb mint két százalékkal diadalmaskodott Trump.

A korábbi demokrata szenátor, Bob Graham a BBC-nek arról beszélt, jelentős a floridai szavazókban is a düh, amit Trump kampányával jól használt ki, amire Clinton asszony hagyományos kampánya nem volt hatással, és így még a latinók biztos szavazata ellenére is alul maradt. A republikánus jelölt ezen kívül a csatatér államon kívül még a szintén billegőnek számító Észak-Karolinában, Ohioban is megszerezte a szavazatok többségét, s jelenleg több kulcsfontosságú helyen, például a jelenleg sorsdöntőnek tűnő Michiganban is alig pár, vagy pár tized százalék a két jelölt között a különbség.

Donald Trump esélyeinek jelentős növekedésére esésnek indultak a világ vezető tőzsdeindexei. A hongkongi index több mint 3 százalékos mínusszal reagált a változásra, de Ausztráliától Japánon át Dél-Koreáig mindenhol mínuszban állnak a mutatók. Több mint két évtizede nem látott zuhanásnak indult a mexikói pesó árfolyama is, az amerikai dollárhoz képest tíz százalékot vesztett értékéből a déli szomszéd nemzeti fizetőeszköze. Drágul viszont a menekülő befektetésnek számító arany árfolyama, ami az elmúlt órákban öthetes csúcsra emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×