Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd

Több turista, kevesebb bevétel a görögöknél

A turisták számát tekintve újabb rekordot könyvelhet el Görögország, az idegenforgalmi bevételek azonban visszaestek.

A görög jegybank adatai szerint 2016-ban eddig 17,2 millió külföldi turista érkezett az országba, 1,8 százalékkal több, mint a különben is erős tavalyi évben. A turizmusból származó bevételek ugyanakkor 8,8 százalékkal csökkentek.

A szakértők azt gyanítják, hogy nem tényleges bevételcsökkenésről, hanem adóelkerülésről van szó. A görög kormány az idén erősen felemelte az adókat és az illetékeket, és az idegenforgalmi cégek bevételük egy részének eltagadásával szabadulnak meg a megnőtt terhektől.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×