eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Csak enyhülést hozott a humanitárius tűzszünet Aleppóban

Ötven települést szabadítottak fel az iraki kormányerők Moszultól délre, a város ostromára készülve. Eközben a szíriai Aleppóban a hétvégén véget ért a humanitárius célú tűzszünet.

Északról és keletről a kurd erők haladnak az Iszlám Állam kezén lévő, észak-iraki Moszul felé, délről pedig az iraki kormányerők, amelyek nemrég 50 olyan települést is felszabadítottak a várostól délre, amelyek korábban szintén a dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt álltak. Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint bár jól haladnak a szövetségesek, egy-két hetet még biztos igénybe vehet, mire körbekerítik a várost, felszabadítása pedig csak ezt követően kezdődhet.

"A város ostroma valószínűleg úgy fog történni, hogy a kurdok meg fognak állni a város külső határánál, egyfajta ilyen blokkoló feladatot fognak ellátni, megakadályozandó azt, hogy az IÁ fegyveresei ki tudjanak menekülni, illetve ha elindul a menekült-áradat akkor azt valami rendezett módon tudják kezelni és onnan kiszűrni az IÁ tagjait és az iraki hadsereg lesz az a katonai erő, amelyik be fog menni a városba és ott utcai harcokban fogja várhatóan megtisztítani a várost."

Miközben a szövetséges erők a város felé tartanak, az Iszlám Állam fegyveresei Ninive tartományban, Moszultól nyugatra a jazidi kisebbségre támadtak, hogy elvonják a feléjük tartó haderők figyelmét, ám a kurd erők egy két órás összecsapásban visszaverték támadásukat.

Az Irakkal szomszédos Szíriában, a kormányerők és az őket segítő orosz bombázók által ostromlott Aleppó városánál a hétvégén véget ért a humanitárius célú tűzszünet és az orosz külügmyiniszter-helyettes tájékoztatása alapján Moszkva nem is tervezi, hogy visszatérjen a fegyvernyugváshoz.

"Az, hogy három napig bemehettek a humanitárius konvojok, ez nem szüntette meg a humanitárius katasztrófát, tehát ez egy hosszabb ideje tartó folyamat, ez csak enyhítette ezt a helyzetet, de ezzel nem szűnt meg a humanitárius válság" - fejtette ki Wagner Péter.

A szíriai hadsereg néhány órával az Oroszország által hirdetett fegyvernyugvás lejárta után indított támadást a lázadók ellen Aleppo déli részén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×